Vizsgálják a magyar katonák Libanonba küldését

Vágólapra másolva!
Magyarország kész megvizsgálni annak lehetőségét, hogy küldjön-e katonákat Libanonba. Múlt héten az Egyesült Államok azzal a kéréssel fordult Magyarországhoz, csakúgy mint a többi szövetségeséhez, hogy fontolja meg katonák küldését Libanonba az ENSZ erők részeként.
Vágólapra másolva!

A kormány kész megvizsgálni annak lehetőségét, hogy küldjön-e katonákat Libanonba. Ezt az álláspontot fejtette ki pénteken Brüsszelben Kiss Tibor nagykövet az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsán - közölte Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője szombaton.

Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy a nemzetközi közösségen belül Magyarország is vállaljon részt abból a közös nemzetközi erőfeszítésből, amely békét akar teremteni a libanoni-izreeli határon. Polgár Viktor a magyar álláspontot ismertetve elmondta, hogy nagyobb csapategységek küldésére nem kerülhet sor, mivel Magyarország kimerítette felajánlását, mely szerint a nemzetközi béketeremtő, fenntartó akciókban közel ezer katonával tud részt venni.

A Magyar Nemzetben "Ellentét a HM és a külügy között" címmel jelent meg szombaton cikk, mely szerint az Egyesült Államok diplomáciai jegyzékben kérte Magyarországot a múlt héten, hogy tegyen felajánlást a Libanonba készülő ENSZ-erők támogatására.

A lap információi szerint a felkérés komoly vitákat váltott ki a Külügyminisztérium és a honvédelmi tárca között. "Göncz Kinga külügyminiszter és Fekszi Márta, a külügyi tárca államtitkára ugyanis diplomáciai okokból azt szeretné, hogy a Magyar Honvédség küldjön Libanonba valamilyen alakulatot, Szekeres Imre honvédelmi miniszter és a katonai szakértők azonban határozottan ellenzik magyar csapatok részvételét a tűzszünet biztosításában" - olvasható a cikkben.

Polgár Viktor nem kívánt reagálni arra a kérdésére, hogy létezik-e nézetkülönbség a két tárca között a libanoni szerepvállalás kérdésében.

A lap úgy tudja, a honvédelmi tárca többek között azért sem támogat egy új misszióban való részvételt, mert jelenleg erre nincs fedezete a költségvetésben, ráadásul a külszolgálati létszám növelésével alig pár ezer lövész katonánk maradna az itthoni feladatok ellátására.