Házasságról is szólt az MSZP kampánynyitója

Vágólapra másolva!
"Az MSZP és az SZDSZ tizenkét éves házassága Budapest házassága is" - mondta Gyurcsány Ferenc az MSZP budapesti kampánynyitóján, Molnár Gyula pedig szerelemházasságról beszélt. A kampány az "Önnek eredmény, nekünk feladat a sikeres Budapest" címet viseli. Demszky Gábor, az SZDSZ és az MSZP közös jelöltje megköszönte a szocialisták támogatását.
Vágólapra másolva!

"Lehet választani a panelprolizás és a panelprogram között. Én az utóbbira szavazok" - mondta a miniszterelnök, aki szerint Budapest a szabadság és a szolidaritás városa, amit az SZDSZ és az MSZP képvisel.

Gyurcsány szerint az önkormányzati választás Budapesten nem csupán arról szól, hogy "Tarlós István vagy Demszky Gábor, hanem arról, hogy a szóban forgó főpolgármester-jelöltek mögött milyen mentalitás, gondolkodás, kultúra áll". "Aki beavatkozik a szabadság levegőjébe, az megfojtja Budapestet!" - mondta a kormányfő Tarlósnak címezve szavait és hozzátette: Budapestet megfojtja az, aki nem képes elviselni a szabadságot.

Az "Önnek eredmény, nekünk feladat a sikeres Budapest" című kampánynyitón Molnár Gyula, a szocialisták budapesti elnöke bemutatta a két párt polgármester-jelöltjeit is. Molnár "pártérdeken felüli együttműködésről" beszélt. "Tudtuk, hogy a tapasztalat és a megújulás szövetsége nem egy szerelemházasság lesz, de tudjuk a feladatot, érezzük a közös felelősséget" - fogalmazott a szocialisták budapesti elnöke. Molnár a főváros legfontosabb fejlesztései között sorolta fel, hogy készülni kell egy olimpia megszervezésére is.

Demszky Gábor, a két párt közös jelöltje pedig azt hangsúlyozta, hogy az általa négy évvel ezelőtt ígértek kétharmada megvalósult. Szerinte Gyurcsány Ferenc az első olyan miniszterelnök, akivel szinte napi munkakapcsolatban áll. Demszky emellett megköszönte a szocialista párt vezetőinek, hogy támogatják újabb főpolgármesteri indulását.