Válságterveket készítenek a kórházak

Vágólapra másolva!
Válságtervet készítenek a fővárosi kórházak - írja csütörtöki számában a Népszabadság. A lap szerint az egészségügyet érintő kormányzati megszorítások a sürgősségi ellátást is veszélyeztetik.
Vágólapra másolva!
Molnár Lajos: "A tűzoltó is hálapénz nélkül vonul ki"/vendegszoba/hirek/20060725molnar.htmlAz egészségügyi miniszter az [origo] Vendégszobájában

Várólisták bevezetése, a területen kívüli betegek kezelésének elutasítása, a páciensek számának maximálása, az ügyeleti rendszer átalakítása, a telephelyek számának csökkentése, osztályösszevonások szerepelnek a fővárosi kórházak válságterveiben - írja a Népszabadság. A napilap csütörtöki cikke azt állítja, hogy miközben még egy hónapja is versengtek az intézetek a betegekért, most menekülni kényszerülnek előlük. A terven felül érkező betegek ugyanis szó szerint a kórházak vesztét okozhatják. Az ágazatot érintő júliusi lefaragások, az őszi adó- és energiaár-emelések becslések szerint milliárdos veszteséget okoznak az év végéig a budapesti fekvőbeteg-ellátóknak.

Az újság emlékeztet rá, hogy első intézkedései között a miniszter - a költségek addigi százmilliárdos túllépését ellensúlyozandó - új szabályozást léptetett életbe a kórházak és szakrendelők finanszírozására. E szerint az OEP nem fizeti ki az öt percnél rövidebb idő alatt ellátott betegeket, és azt sem, ha a kórház valamennyi ágyán mindig van beteg. Ez azt jelenti, hogy ha 100 százalékos kihasználtsággal működik az intézet, akkor is csak az ellátott esetek 95 százalékát téríti.

A főváros intézetei közül még az eddig nyereséges Bajcsy-Zsilinszky, Uzsoki, Szent István Kórház, illetve a most még veszteség nélkül működők is bajba kerülnek a napoliap szerint. Szinte valamennyien tízszázalékos bevételcsökkenéssel, s akár százmilliós veszteséggel számolhatnak. A tulajdonos kalkulációja szerint a már eladósodottak közül többnek az élére is csődbiztos kerülhet, míg a most még egyensúlyban lévők 20-60 milliós tartozást halmoznak majd fel.

Az intézetek vezetői megoldást keresnek. A visszafogás miatt vagy elküldik a területen kívülről érkező betegeket, vagy minden huszadikat ingyen kell ellátniuk, s az sem kizárt, hogy az eddiginél többet kell majd várni bizonyos kezelésekre. Több intézmény a tisztiorvosi szolgálattól kért felmentést a teljesítménykorlátozás alól, egy pedig az egészségügyi miniszterhez fordult segítségért. Eddig hiába.

Havas Szonja, a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának alelnöke elmondta a lapnak: a finanszírozás korrekciója nélkül összeomlik a sürgősségi ellátás. A traumatológusok már egy hónapja arra figyelmeztettek, hogy a baleseti ellátás drága üzem, s ha egyetlen sérülés sem történik, a készenlétet akkor is fönn kell tartani. Ha pedig az augusztus 20-i eseményekhez hasonló katasztrófa történik, nem lehet a betört fejű sérültet elküldeni. Ha viszont olyan beteget látnak el, akiért nem fizet a biztosító, a kórház vezetője fedezet nélküli számlát állít ki. Havas Szonja elmondta azt is, hogy a főváros ma tárgyal a kórházak válságterveiről, és próbál olyan megoldást találni, ami megőrzi az ellátás színvonalát, de a kórházakat sem hozza lehetetlen helyzetbe.