Hamis ezreseket találtak Bács-Kiskun megyében

Vágólapra másolva!
Pénzhamisítás gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert júniusban Bács-Kiskun megye több településén hamis ezerforintos bankjegyeket találtak.
Vágólapra másolva!

A hamis bankjegyekre a pénzfeldolgozás során bankfiókokban, postán, áruházakban, valamint benzinkútnál találtak rá - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hortobágyi István őrnagy hozzátette: a hamis ezerforintosokat Kecskeméten, Baján, Kalocsán, Kiskőrösön, Dávodon és Lakiteleken találták meg.