Két embert mentettek ki az égő lakásból

Vágólapra másolva!
Két sérültet mentettek ki a tűzoltók egy kilencedik emeleti égő lakásból Budapesten. Sikerült kimenekíteniük a lakókat, majd eloltották a lángokat.
Vágólapra másolva!

Két sérültet mentettek ki a tűzoltók egy égő lakásból kedden késő este Budapesten - közölte a tűzoltóság. Mint a tűzoltóság ügyeletese elmondta, a XV. kerületi Erdőkerülő utcában keletkezett tűz egy kilencedik emeleti lakásban.

A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltók kihozták a két sérültet az égő lakásból, és kimenekítették a lakókat a füsttel telített épületrészből is. A lángokat eloltották, jelenleg az utómunkálatok folynak - tette hozzá az ügyeletes.