Hétvégén már utasokat is visz a Combino

Vágólapra másolva!
Szerdától péntekig utasok nélkül tesztelik a megjavított Combino villamosokat, amelyek a hétvégén napközben viszont már utasokat is szállítanak. A gyártó által visszahívott járművek hétfőtől közlekednek üzemszerűen.
Vágólapra másolva!

Várhatóan szerdától péntekig éjszakánként, utasok nélkül, próbajáratokon tesztelik a Combino villamosokat. Szombaton és vasárnap azonban már napközben utasokkal is közlekedhetnek a járművek - nyilatkozta a BKV Zrt. vezérigazgatója kedden este. A tervek szerint üzemszerűen szeptember 4-én, hétfőtől szállítanak majd utasokat az új nagykörúti villamosok - tette hozzá Aba Botond.

A vezérigazgató elmondása szerint azt szeretné, hogy a következő napok próbái alatt minden hiba előjöjjön a Combinókon, de szerinte minden törekvés ellenére a teljes kockázatmentesség aligha lehetséges. Aba Botond arról is beszámolt, hogy szeptemberig Dél-Budán is befejeződik a villamosok felsővezetékének beszabályozása.

A gyártó cég augusztus elején hívta vissza a Combinókat ellenőrzésre, főként az ajtók záródási problémái miatt. A Siemens cég dolgozói azóta átvizsgálták és átalakították mind a nyolc forgalomba helyezhető Combinót. Az üzemi próbák és a BKV belső ellenőrzései Aba Botond szerint sikerrel zárultak. A 36 milliárd forintért vásárolt többi, összesen 40 új szerelvény a tervek szerint a jövő év első felében áll forgalomba.