Eltemették a felgyújtott magyarcsanádi lányt

Vágólapra másolva!
Szombaton délelőtt eltemették P. Henriettát, a Makó külterületén felgyújtott lányt. A temetésen a családtagokon kívül több százan vettek részt. A lány életéért több hétig küzdöttek az orvosok, de augusztus 10-én belehalt égési sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Eltemették szombaton délelőtt a magyarcsanádi katolikus temetőben azt a lányt, akit július 20-án felgyújtottak Makó külterületén. A szertartáson a családtagokon és rokonokon kívül több száz ismerős és helybeli vett részt.

A 18 éves P. Henriettát július 20-án éghető anyaggal leöntötték, meggyújtották, majd magára hagyták Makó külterületén; a bűncselekmény következtében testfelületének hatvan százaléka megégett. Mentővel a szegedi egyetem bőrklinikájára vitték, ahol stabilizálták állapotát, majd még aznap mentőhelikopterrel a fővárosi Szent István Kórházba szállították, ahol az égési intenzív osztályon több operáción esett át. Az orvosi kezelés ellenére a lány augusztus 10-én meghalt.

A rendőrség a bűncselekményt követő napon őrizetbe vett egy 15 éves fiút, aki alaposan gyanúsítható a bűntett elkövetésével, ezért elrendelték előzetes letartóztatását. Ellene a lány halála után már nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés a vád. A fiú eddig egyszer tett vallomást, és tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt.