Példátlan útlezárások hétfőtől Dél-Budán

Vágólapra másolva!
Hatalmas változtatások lesznek a budapesti tömegközlekedésben a következő napokban. A hétvégi nemzeti ünnep miatt járatokat törölnek, rövidítenek vagy módosítanak, hétfőtől pedig minden eddiginél nagyobb forgalomátalakítások várhatóak Dél-Budán, mivel a négyes metró építése miatt teljesen elzárják a forgalomtól a Fehérvári út és a Móricz Zsigmond körtér egy részét. Az [origo] összeszedte, mi minden változik a fővárosban három nap alatt.
Vágólapra másolva!

Hétfőtől minden eddiginél nagyobb útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani Dél-Budán a négyes metró építése miatt. A Móricz Zsigmond körtéri és Bocskai úti metróállomás építésének megkezdésével egy teljes évre lezárják a Fehérvári út és a Móricz Zsigmond körtér egy részét. A területen az átmenő forgalmat teljesen megszüntetik, a lezárt úton mindössze egy 4 méter széles járdát hagynak szabadon, tehát sem autóval, sem tömegközlekedéssel nem lehet majd átjutni. A lezárások miatt több villamost buszok helyettesítenek majd, sok járatot pedig kerülőutakra terelnek.

A tömegközlekedést használók számára a legnagyobb változás az lesz, hogy a 41, a 47, a 18 és 118 jelzésű villamosok Budafok felől nem mennek el a Móricz Zsigmond körtérig. Bősze Sándor, a BKV közlekedési főosztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Móricz Zsigmond körtéri munkák miatt a dél-budai villamosok vonala gyakorlatilag kettészakad, az összeköttetést pedig villamospótló buszokkal oldják meg. A 47-es villamos a Móricz Zsigmond körtértől észak felé megszűnik, helyette a 49-es villamos jár kétszeres sűrűséggel a vonal teljes hosszán.

Villamospótlások és elterelések

Két villamospótló járat lesz

Bősze Sándor elmondta, hogy a villamospótlásnak két üteme lesz. Augusztus 21-től 27-ig a 41-es és a 47-es jelzésű villamosok dél-budai végállomásuktól csak Albertfalva kitérőig közlekednek, onnan villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat a Móricz Zsigmond Körtérig, illetve a Szent Gellért térig. Ez alatt az egy hét alatt kiépítenek egy új, ideiglenes villamos-végállomást a Kanizsai utcánál, ami mindössze két sarokra van a Bocskai úttól. Így augusztus 28-tól 2007 augusztusáig már gyakorlatilag csak a Bocskai út és a Szent Gellért tér, illetve a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között kell összekötő járatokat közlekedtetni.

A két villamospótló buszjárat a Fehérvári út lezárt szakaszát a Duna felől és a Bartók Béla út felől kerüli meg: A 18-47V jelzésű pótlóbusz Bartók Béla úton a Móricz Zsigmond körtérhez, a 41V jelzésű pótlóbusz pedig a Budafoki úton a Szent Gellért térig szállítja az utasokat (erről lásd képes ábárnkat). A Fehérvári út lezárása miatt módosul továbbá több buszjárat, így a 3-as, a gyors 3-as, az 53-as, az Újbuda-busz, az Infopark-busz, a 40E és 140E autóbuszok, valamint az éjszakai 906-os, 908-as, 941-es és 973-as járat útvonala is. Az útlezárások miatti tömegközlekedés segítése érdekében ugyanakkor a meghirdetett menetrendhez képest sűrűbben közlekedik a 14-es, a 114-es, a 103-as és a Tétény-busz, valamint a 19-es és 49-es villamos (utóbbi a kimaradt 47-esek észak-budai pótlása miatt). Az autósok a lezárt területeket az Etele út és a Hengermalom út irányába kerülhetik el - áll a BKV által kiadott közleményben.

Lesznek kellemetlenségek

Bősze Sándor szerint az emberek már az első héten meg fogják szokni az új járatokat és útvonalakat, hiszen - mint fogalmazott - ez a rendszer abszolút egyszerűen és könnyen használható bárki számára. A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy az átszállások megkönnyítése érdekében a pótlóbuszok a villamosok csatlakozásánál a villamosmegállóba is beállnak majd, így az átszállóknak el sem kell hagyniuk a peront. Ráadásul mindkét pótlójárat 3-5 percenként közlekedik majd, mindezzel együtt pedig Bősze szerint az átszervezés megközelíti a metrópótlás nagyságrendjét.

A BKV szerint ugyanakkor a budapestieknek, főleg pedig az építkezések környékén lakóknak föl kell készülniük a kellemetlenségekre, még akkor is, ha az útlezárások alatt épülő metróállomások a legkorszerűbb technológiával, a legszigorúbb szabályokat betartva készülnek. A közlekedési vállalat ennek ellenére megígérte, hogy az építkezések során is lehetővé teszik a rendőrök, mentők, tűzoltók és a szemétszállító kocsik bejutását a lezárt területekre, valamint végig biztosítják az otthonok és üzletek megközelíthetőségét. A vállalat a különleges alkalmak, így például költözködés esetére azonban azt kéri a lakosoktól, hogy jó előre egyeztessenek az építkezést végző cégekkel.