Egy órára megint leállt a villamos a körúton

Vágólapra másolva!
Péntek délelőtt ismét leállt a villamosforgalom a Nagykörúton, a Blaha Lujza tér és az Oktogon között. Ezúttal egy troli áramszedője akadt bele a villamos felsőveztékbe, ezért kellett áramtalanítani a rendszert.
Vágólapra másolva!

Ismét villamospótló autóbuszok járnak a budapesti Nagykörúton, a Blaha Lujza tér és az Oktogon között, miután nem sokkal déli 12 óra előtt egy trolibusz áramszedője kiugrott a helyéről, és beleakadt a villamos felső vezetékébe - közölte Schimmer Erzsébet, a BKV szóvivője.

A Fővinform nem sokkal háromnegyed egy után közölte, hogy megjavították a felsővezetéket, így a 4-es és a 6-os villamosok, valamint a 70-es és a 78-as trolibuszok ismét a teljes vonalon viszik az utasokat.

A BKV szóvivője korábban elmondta, a felsővezeték nem szakadt el, a trolibusz áramszedője a felsővezeték-rendszer vezetéktartójára esett rá, de így is áramtalanítani kellett a rendszert. A Király utcánál történt baleset miatt a 70-es és a 78-as trolibuszokat is autóbuszokkal helyettesítette a BKV.

Ezt megelőzően júniusban és júliusban is sorozatosan problémák voltak a nagykörúti villamos felsővezetékkel, emiatt többször leálltak a villamosok.

[origo]/MTI