Vágólapra másolva!
A jelenlegi 120 plusz 24 pontos helyett 500 pontos rendszert vezet be az oktatási tárca a felsőoktatási felvételinél - írja a Népszabadság. Az alapelv marad: a pontokat a középiskolai tanulmányi eredményből számítják, de az új rendszer jobban széthúzza a mezőnyt: kevesebben szereznek majd azonos pontszámot. A minisztérium szerint egyelőre csak egy szakmai elképzelésről van szó, amelyről leghamarabb októberben dönthet a kormány.
Vágólapra másolva!

Jövőre az eddigi 120 plusz 24 pontos rendszer helyett 500 pontos skálán számolják majd a felvételi ponthatárokat - írja a Népszabadság. A lap szerint a számítás logikája változatlan marad. Továbbra is a középiskolai tanulmányi eredményből számítják a hozott pontokat, de már nem számítják bele az érettségit, hanem az év végi - matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, történelemből, egy idegen nyelvből szerzett - osztályzatok összegének négyszeresét veszik. Így lesz a hozható pontok száma maximum 200.

További kétszáz - szerzett - pontot az érettségin lehet elérni, egy vizsgán maximum száz pontot lehet szerezni úgy, hogy ahány százalékos lett a vizsgája, annyi pontot kap a diák. Ha csak egy felvételi vizsgát ír elő a felsőoktatási intézmény, akkor duplázzák a pontszámot.

Az eddigi 24 pluszpont számát 100-ra növelik, ez a legalább 30 százalékosra teljesített emelt szintű érettségiért, illetve a középfokú nyelvvizsgáért járó 40-40 pontból, valamint a felsőfokú nyelvvizsgáért járó 50 pontból tevődhet össze. Hiába van azonban valakinek meg péládul két emelt színtű érettségije és egy középfokú nyelvvizsgája, akkor is csak 100 pontot kaphat.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében elismeri, hogy van ilyen elképzelés, de hangsúlyozza, hogy a javaslatot, csak szeptember első hetében viszi a szakmai és érdekvédelmi szervezetek elé. "A javaslat ebben a fázisban még csak egy szakmai anyag, amely csakis a megfelelő egyeztetések után, leghamarabb októberben kerülhet a kormány elé" - fogalmaz a minisztérium.

A közleményben felhívják ugyanakkor a figyellmet arra, az elképzelés "semmilyen lényegi változást nem hozna a pontszámítás rendszerébe". "Mindössze annyi történne, hogy az eddigi pontszámítási rendszer módosulna, de a belső arányok továbbra is megmaradnának. Az új rendszer átláthatóbban, pontosabban tükrözné a diákok teljesítményét" - közölte a tárca.

A lap is azt írta, az új rendszer jobban széthúzza majd a mezőnyt. Eddig ugyanis az is 30 felvételi pontot kapott, aki 92 és az is, aki 100 százalékosan teljesített az érettségin. Ezúttal azonban 92, illetve 100 pont jár majd, így kisebb a valószínűsége, hogy sokan azonos pontszámot szereznek.

A lap információi szerint a korábban érettségizetteknél azonban nem lehet alkalmazni az új rendszert, az ő esetükben a jelenlegi táblázat lesz a kiindulópont: az adott osztályzathoz tartozó legmagasabb százalékos értéket, vagyis azzal megegyező pontszámot kapnak. A jeles érettségiért így száz pont jár majd, miközben a jeles alsó határa 80 százalék középszinten - tehát egy jövőre érettségiző akár húsz ponttal is kevesebbet kaphat egy ötösért, mint egy három évvel ezelőtt végzett - írja a Népszabadság.