Tolonganak a baloldali jelöltek Salgótarjánban

Vágólapra másolva!
Az MSZP által hivatalosan jelölt Dóra Ottó mellett immár két olyan politikus is bejelentette, hogy indul a polgármesteri székért Salgótarjánban, akik nemrég még szintén a szocialisták soraiban voltak.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Puszta Bélának sok kihívója lesz

Kilépett az MSZP-ből és független polgármesterjelöltként indul az őszi önkormányzati választáson Kovácsné Czene Csilla, Salgótarján szocialista alpolgármestere - jelentette az MTI. Kovácsné azzal indokolta döntését, hogy továbbra is baloldali politikusnak vallja magát és szeretné folytatni önkormányzati munkáját. Mivel azonban az MSZP az őszi választások után nem szán neki komoly szerepet, ezért kilép a pártból és indul függetlenként.

Kovácsné Czene Csilla 2002 óta alpolgármester szocialista színekben, ám ezt a tevékenységet csak 2005 decemberéig gyakorolhatta, mert Puszta Béla, Salgótarján polgármestere akkor minden feladatot megvont tőle.

A múlt héten egyébként épp Puszta Béla közölte, hogy kilép a pártból és függetlenként méretteti meg magát. A lépést akkor úgy indokolta, hogy az MSZP városi és megyei vezetői kiszorították a pártból, és az önkormányzatban sem működtek vele együtt. A polgármester korábban elmondta azt is, hogy az elmúlt hónapokban már az SZDSZ, a Fidesz, a Munkáspárt és a független képviselő szavazatai biztosították a határozathozatalokat, mindez pedig az önkormányzat működőképességét veszélyeztette.

A salgótarjáni szocialisták még tavaly bejelentették, hogy polgármesterjelöltjük Dóra Ottó, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke lesz. Így egy MSZP-s, illetve két volt szocialista politikus is verseng majd októberben a polgármesteri székért.

Emellett a többi parlamenti párt is jelezte korábban, hogy indít polgármesterjelöltet a városban. A Fidesz és a KDNP Székyné Sztrémi Melindát, az SZDSZ Ercsényi Ferencet, az MDF a Centrum Párt és a helyi lokálpatrióta egyesület támogatásával Eötvös Mihályt indítja. Az Országos Választási Iroda honlapján elérhető adatok szerint azonban Salgótarjánban még nincs egyetlen hivatalos polgármesterjelölt sem, aki leadta volna a szükséges számú ajánlószelvényt.