Demszkyék tagadják a BKV szolgaiságát

Vágólapra másolva!
A BKV politikai nyomás miatt szabta szűkebbre a nagykörúti villamospálya felújításához rendelkezésre álló időt - nyilatkozta a Népszabadságnak a Demszky Gáborral közismerten rossz viszonyban álló Atkári János főpolgármester-helyettes. Atkári szerint a főpolgármester felelőssége, hogy a fővárosi önkormányzat egy hibásan működő BKV-t tart fenn, ami nem képes ellenállni a politikai nyomásnak. A Főpolgármesteri Hivatal szerint alaptalnok Atkári állításai.
Vágólapra másolva!

Politikai okok játszhattak közre a Combino-villamosok körüli zűrökben Atkári János főpolgármester-helyettes szerint. Atkári - aki korábban Demszky Gábor főpolgármester jobbkeze volt, de két éve összekülönböztek, és azóta jócskán lefaragtak a hatásköréből - a Népszabadságnak nyilatkozott erről. Atkári emlékeztetett arra, hogy a körúti villamosprojekt 2002-ben került bele a főváros programjába, és az eredeti ütemezés szerint három-négy év alatt valósulhatott volna meg.

A problémát szerinte az idézte elő, hogy az első tender eredménytelenül zárult, ami eleve egyéves csúszást okozott, majd a Siemensszel kötött szerződés után is húzódott az ügy, mert kiderült, hogy műszaki problémák voltak máshol, Európában azokkal a villamosokkal, amelyekről a megállapodás szólt.

"Ahogy én érzékelem, mindezek után a BKV adott olyan jelzéseket a Siemensnek, hogy már a parlamenti választások előtt jelenjenek meg itt a villamosok, az önkormányzati választásokra pedig már legyenek jelen érzékelhető mennyiségben" - fogalmazott Atkári a Népszabadságnak.

"Egyértelműen érzékelhető politikai nyomás volt arra, hogy 'sűrítsék' az ütemtervet" - tette hozzá a főpolgármester-helyettes, aki szerint "Demszky Gábor nyilván egy másodpercig sem gondolt arra, hogy milyen következményei lehetnek az ilyesfajta pressziónak". Atkári megyjegyezte ugyanakkor: "Egy abszolút profi BKV esetében, ha egy politikus sürgetni próbálja őket, akkor vagy elküldik melegebb éghajlatra, vagy kidolgozzák, hogy szakmailag megalapozott módon, hol lehet gyorsítani a folyamaton."

A hivatal ellentmond a helyettesnek

A Főpolgármesteri Hivatalnál az [origo] megkeresésére ugyanakkor azt mondták, hogy az ütemterv sűrítését nem lehet politikai okokkal magyarázni. A sajtóosztály tájékoztatása szerint a felújításokra a tervező januárban 8 hetes kivitelezési időt javasolt, ez a munkák egy részének októberre halasztása után is csak 1 héttel csökkent. "Az első villamosok márciustól folyamatosan érkeztek, és bármilyen feltételezett választási logika mentén mindegy lenne, hogy június első vagy második felében állnak-e forgalomba" - közölték.

A Főpolgármesteri Hivatal állítja, a városvezetés az új villamosok forgalomba állítását sem sürgette. Egy a sajtóosztály által az [origo]-hoz eljuttatott, június 8-ai keltezésű, a BKV-hez címzett levélben a főpolgármesteri hivatal programvégrehajtó irodája határozottan ellenezte a villamosok átvételének gyorsított ütemezését. A levélben arról van szó, hogy a közlekedési vállalat év végéig 20 vagy 25 Combinót vegyen-e át. A kérdésben a főváros az eredeti tervekben szereplő 20 villamos mellett foglalt állást, azért, mert az öt további villamost már csak hitelből tudná kifizetni.

Vezetékszakadás, oszlopdőlés

A Combinók érkezése előtt hajtották végre a nagykörúti villamosvonal felújítását, az átadás után azonban komoly problémák jelentkeztek. A felsővezetékek számos alkalommal meghibásodtak, a Margit hídon ledőlt egy a vezeték keresztsodronyát tartó oszlop. (Egy idő után a Combinókat is visszavonták a forgalomból, mert több jármű meghibásodott.)

A BKV szakértőket kért fel a problémák kivizsgálására, és ugyan ennek lezárulása után sem neveztek meg konkrét felelőst, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a megállapítások alapján egyértelmű, hogy a a BKV-t súlyos mulasztások terhelik. A VEKE szerint a szakvélemény alapján látható, hogy a felsővezeték-rendszerrel kapcsolatos problémák eredendő oka a szűkre szabott és rosszul szervezett felújítás volt.

Atkári - aki az interjúban nyíltan kimondja, hogy azt szeretné, ha nem választanák újra Demszkyt - úgy véli, a főpolgármester felelőssége az ügyben az, hogy az általa vezetett fővárosi önkormányzat egy hibásan működő BKV-t tart fenn, ami nem képes ellenállni a politikai nyomásnak.

Az [origo] megkereste a BKV-t is a főpolgármester-helyettes állításai kapcsán, a közlekedési vállalat sajtóosztálya azonban csak annyit közölt, hogy a politikai felvetésekre nem kívánnak reagálni. Bóna Eszter sajtóreferens elmondta továbbá, hogy a felsővezeték-rendszer hibáival foglalkozó szakértői anyaggal kapcsolatos kérdésekben az üggyel foglalkozó Felügyelő Bizottság csütörtöki ülésén mondják el véleményüket. Ha ez után szükségesnek ítélik, a BKV az interneten keresztül hozza nyilvánosságra álláspontját.

Visnovitz Péter