Szlovákiáról egyeztetnének a magyar EP-képviselők

Vágólapra másolva!
Közös fellépést sürget az Európai Parlament magyar pártdelegációi között Szent-Iványi István SZDSZ-es képviselő az új szlovák kormány megalakulása utáni politikai helyzettel kapcsolatban. A politikus szerint a nyíltan magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt kormányra kerülése Szlovákiában már önmagában is aggasztó, ezért szeptember elejére egyeztetésre hívta össze a pártdelegációk vezetőit.
Vágólapra másolva!

Egyeztetést kezdeményezett az Európai Parlament szeptember 4-én kezdődő első plenáris ülésszakának hetére a Brüsszelben tevékenykedő négy magyar pártdelegáció vezetői között Szent-Iványi István (SZDSZ), a magyar európai parlamenti képviselők állandó fórumának soros elnöke. A megbeszélésen a politikus szeretné megvitatni a szlovák kormányalakítást követően kialakult politikai helyzetet, illetve e tekintetben a közös és egyeztetett fellépés lehetőségeit.

Az új szlovák kormány megalakulása már a parlamenti időszak végére esett, és a delegációk még nem tudtak egyeztetni a témában - mondta el Szent-Iványi István. A politikus szerint vannak aggodalomra okot adó tényezők, amiket meg kell vitatni. Ilyen már önmagában az a tény, hogy Szlovákiában egy szélsőségesen magyarellenes párt kormánytényezővé vált, és a miniszterelnök sem eléggé határolódik el tőlük - fogalmazott Szent-Iványi.

Az MTI értesülései szerint várhatóan a többi pártdelegáció vezetői, Tabajdi Csaba (MSZP), Szájer József (Fidesz-MPSZ) és Olajos Péter (MDF) is jelen lesznek az egyeztetésen. Utóbbi két politikus egyébként a néppárti frakción keresztül folyamatos munkakapcsolatban van az EP két szlovákiai magyar képviselőjével is.

A magyar európai parlamenti képviselők szlovák kormánnyal kapcsolatos sikeres együttműködésére korábban volt már példa. Az uniós parlament úgynevezett kisebbségügyi frakcióközi csoportja júliusban Tabajdi Csaba, Szent-Iványi István és Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) közös javaslatára határozott hangvételű közleményben ítélte el a szlovák kormánykoalíció összetételét, és felszólította Robert Fico miniszterelnököt, hogy határolódjon el Ján Slota gyűlöletbeszédétől, valamint kisebbségellenes kijelentéseitől.