Terepjárót adományoz Hejcének Szlovákia

Vágólapra másolva!
A januári hejcei tragédia emlékművével kapcsolatos megállapodás keretében Szlovákia terepjárót adományoz a településnek. Erről a helyi polgármester számolt be csütörtökön. Januárban 42 szlovák békefenntartó katona hunyt el, amikor gépük Hejce közelében egy hegynek csapódott.
Vágólapra másolva!

Szlovákia terepjárót, vagy annak megfelelő értékű koronát ajánl fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce önkormányzatának, ahol az idén január közepén zuhant le az a szlovák katonai repülőgép, amelyen 42-en vesztették életüket - közölte a település polgármestere. A járműnek főleg télen vehetik majd hasznát, amikor hófúvás miatt az abaúji település gyakran megközelíthetetlen.

Rohály Géza szerint a csütörtökön ismételten Hejcén járt szlovák küldöttség jelentette be a felajánlást. A polgármester szerint az adomány része lesz annak a megállapodásnak, amely a faluban felállítandó emlékmű építéséhez szükséges. Az emlékműre a polgármester szerint közel négymillió korona (körülbelül harmincmillió forint) gyűlt össze, és azt - mivel a tragédia helyszínét csak nagyon nehezen lehet megközelíteni - a településen kívánja felállítani a szlovák kormányzat.

A KFOR koszovói missziójából hazatérő 42 szlovák katona békefenntartó küldetését teljesítette. Hazafelé tartottak, a gép azonban a kassai repülőtértől mintegy harminc kilométerre, a Hejce fölött magasodó Borsó-hegyen lezuhant.