Meghalt a felgyújtott magyarcsanádi lány

Vágólapra másolva!
Meghalt az a magyarcsanádi lány, akit három héttel ezelőtt megerőszakoltak és felgyújtottak Makó mellett. A 18 éves P. Henrietta csütörtökön a hajnali órákban halt bele égési sérüléseibe. A rendőrség emberölés miatt nyomoz tovább.
Vágólapra másolva!

Meghalt P. Henrietta, a három hete felgyújtott magyarcsanádi lány csütörtökön a hajnali órákban - közölte a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület. A lány jogi képviseletét ellátó egyesület a szülőktől értesült arról, hogy az áldozatos orvosi gyógykezelés ellenére a lány csütörtökön belehalt égési sérüléseibe.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot a kórház ma hajnalban értesítette a kislány haláláról. A lány halála miatt a rendőrség mostantól emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz tovább. Az eddigi gyanú különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet volt. A rendőrök még várják azokat a szakértői véleményeket, amelyek az elkövetett bűncselekmény alapkérdéseit, valamint a körülményeket hivatott tisztázni. A további bizonyítási eljárások is folyamatban vannak, és folytatódnak a tanúkihallgatások.

A lányt július végén éghető anyaggal leöntötték, meggyújtották, majd magára hagyták Makó külterületén. Testfelületének nagy része megégett; a mentők előbb Szegedre, majd a fővárosi István Kórházba szállították. A rendőrség nem sokkal később őrizetbe vett egy 15 éves fiút, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Tenke Anna, a fiú kirendelt védőjének helyettese szerdán azt mondta, hogy a védencük nem tett újabb vallomást; fenntartja az eddig elmondottakat, s nem ismeri el, hogy ő követte el a bűncselekményt.

A gyanúsított továbbra is előzetes letartóztatásban van, amit július 21-én egy hónapra rendelt el a bíróság. Ennek lejárta előtt az ügyészségnek indítványoznia kell a hosszabbítást, de összességében három évig lehet valaki előzetesben az első fokú ítélet meghozataláig - ismertette a jogász.