Wittner külön akarja ünnepelni '56-ot

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy Göncz Árpád, Sólyom László és Kosáry Domokos arra kérte az '56-os szervezeteket, hogy együtt ünnepeljék a forradalom ötvenedik évfordulóját, Wittner Mária fideszes képviselő, '56-os forradalmár külön megemlékezésre szólított fel a Népszabadságnak adott nyilatkozatában. Ezzel a lap szerint szembemegy Orbán Viktor pártelnökkel is.
Vágólapra másolva!

Wittner Mária fideszes képviselő, '56-os forradalmár a Népszabadságnak azt mondta, külön akarja ünnepelni az '56-os forradalom ötvenedik évfordulóját. Döntését azzal indokolta, hogy "ezzel a kormánnyal mi nem ünnepelhetünk. Az általuk megrendelt emlékmű nem október 23-ának, hanem a november 4-i megszállásnak állít emléket."

Arra a kérdésre, hogy Sólyom László jelenlegi, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, és a tudományos akadémia egykori elnöke, Kosáry Domokos is közös ünneplésre kérte az országot, azt mondta: "minket ez nem érdekel. Nyilatkozatot fogunk közzétenni arról, hogy aki részt vesz a központi ünnepségen, az megtagadja '56 szellemiségét."

A Népszabadság emlékeztette Wittnert, hogy Orbán Viktor írásban tett ígéretet Kosáry Domokosnak, hogy részt vesz az ötvenedik évforduló tiszteletére rendezendő állami ünnepen. Wittner ezzel kapcsolatban azt mondta, "Orbán ígérete egy dolog, és egy dolog a miénk. Mi másképp gondolkodunk, mint ő. Egyébként pedig ötvenhatos vagyok, nem pedig a Fidesz, egy párt tagja. Hogy ők kivel ünnepelnek, az az ő dolguk. Október 23-ára pedig máris öt programom van, ebbe amúgy sem fér bele, hogy odaálljak Gyurcsányék mellé."

Boross Péter szerint Wittner szándéka a külön ünneplésre "egy politikai következményeket felmérni nem tudó szólista" elképzelése. A volt miniszterelnök, aki egy sor 1956-os szervezetet is képvisel, azt mondta, az egykori forradalmárok többsége nem osztja Wittner különutas elképzeléseit. "A nemzetnek olyan arculatot kell mutatnia a világ felé a forradalom ötvenedik évfordulóján, amely méltó az ünnephez. A külföldi vendégek nem mehetnek el olyan emlékekkel Magyarországról, amelyek károsak mindannyiunkra nézve."

Mécs Imre MSZP-s képviselőt, aki együtt volt börtönben Wittnerrel '56 után, elszomorítja a kezdeményezés. Az egykori halálraítélt sajnálja, hogy Wittner Mária sorsa rosszul alakult. Azt is sajnálja, hogy már a köszönését sem fogadja a parlamentben, pedig egykor egymás melletti sétálókban jártak a börtönben. Mécs szerint az esetleges külön ünnep hihetetlen károkat okozna az országnak. Ettől függetlenül azt mondja, hogy mindenki ott és úgy ünnepel, ahol és ahogy akar. De abszurd és elfogadhatatlan a kinyilatkoztatás, amelyik megmondja, ki az igazi forradalmár, és ezzel megtiltja a közös megemlékezést - jelentette ki az MSZP-frakció tagja.

Elképesztő - reagált Kosáry Domokos, az emlékév kuratóriumának elnöke. "A nemzet érdeke a kormány összetételétől független ünnep. A megosztottság rosszat tesz az országnak, ezért arra kérem Wittner Máriát, gondolja át még egyszer, mit cselekszik." - tette hozzá az MTA volt elnöke.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, az MTV Nap-kelte című műsorában ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: tiszteletben tartja Wittner Mária véleményét. "Ha ,56-al kapcsolatban autentikus véleményt keresünk a pártban, akkor Wittner Mária például autentikus vélemény" - jelentette ki. Hozzátette: elnökségi és frakcióülésen is meg fogják vitatni, hogy 1956 megünneplése kapcsán, milyen álláspontot foglaljanak el, és ő maga teljesen ehhez az állásponthoz tartja majd magát.