Erőszakoskodót fogtak a rendőrök

Vágólapra másolva!
Segélykiáltásokra felfigyelő rendőrök fogtak el egy erőszakoskodó férfit Petneháza határában. A 28 éves gyanúsított megerőszakolt egy középkorú nőt, akinek előzőleg azt ígérte, hogy hazakíséri.
Vágólapra másolva!

A rendőrök vasárnapra virradó éjjel járőröztek gépkocsijukkal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneháza határában, amikor az út menti gazos területről segélykiáltásokat hallottak. A járőrök kiszálltak az autóból, zseblámpával világítva a hangok irányába mentek, és rátaláltak a gyanúsítottra és az áldozatára.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves férfi felajánlotta az általa látásból ismert középkorú nőnek, hogy hazakíséri, de egy elhagyatott területen leteperte és megerőszakolta. Kiderült az is, hogy amikor a sértett segítségért kiabált, a férfi fojtogatta. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését az illetékes bíróságon.