Nem biztonságos Miskolc vízellátása

Vágólapra másolva!
Komoly hiányosságokat tárt fel Miskolc vízellátásában az a vizsgálat, amelyet a környezetvédelmi minisztérium rendelt el a júniusi vízszennyezés miatt. Az akkori vízszennyeződés következtében több százan kerültek kórházba. A szakemberek szerint a  megyeszékhely vízellátása csak akkor lesz megfelelő és biztonságos, ha nemcsak a bükki karszt-bázisra támaszkodik.
Vágólapra másolva!

Súlyos hiányosságot állapít meg a miskolci vízellátó rendszerben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jelentése - közölte Varga Miklós, a tárca szakállamtitkára pénteki sajtótájékoztatóján. A vizsgálatot a júniusi ivóvízszennyezés miatt rendelték el, amikor csaknem háromezren betegedtek meg, és több százan kerültek kórházba a vízbázisba került fertőzés következtében.

A környezetvédelmi tárca szakállamtitkára szerint a miskolci vízellátó rendszer nem rendelkezik egységes rendszerbe foglalt vízjogi üzemeltetési engedéllyel. Ráadásul a Miskolci Vízművek Kft. az elmúlt években valószínűleg nem fordított elegendő figyelmet az amúgy is sérülékeny bükki karsztból nyert vizek minőségére - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy jogszabály mondja ki: az üzemeltető társaság köteles a "hasznosított vízbázis vizét fizikai, kémiai, bakteorológiai minőségét rendszeresen ellenőrizni, vagy ellenőriztetni". A vizsgálat viszont megállapította, hogy a miskolci rendszer nem volt alkalmas ezeknek a követelményeknek a teljesítésére" - tette hozzá.

"A miskolci vízmű jelenlegi állapotában nem alkalmas a város karsztvíz-beszerzésére alapozott biztonságos vízellátására" - jelentette ki Varga. A vízügyi tárca szerint Miskolc vízellátása akkor lehet megfelelő és biztonságos, ha a megyeszékhely nemcsak a bükki karsztra támaszkodik. Azt is javasolják az önkormányzatnak, hogy a miskolci vízszennyeződés miatt vizsgálja meg a felelősség kérdését.

Káli Sándor polgármester szerint a város nem mondhat le a bükki karsztokból nyert vízről, ugyanakkor támogatást kér a szaktárcától ahhoz, hogy Miskolc "több lábon megálljon a vízellátásban".