Kólaadót javasolnak a nagycsaládosok

Vágólapra másolva!
A zöld könyv több biztosítós rendszerét, ennek a vizitdíjra és az ágydíj bevezetésére vonatkozó részleteit bírálta a Nagycsaládosok Országos Egyesülete csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szervezet szerint az egészségügy bevételét inkább a káros termékekre - alkoholra, cigarettára, kólára - kivetett, nagyobb adókkal kellene stabilizálni.
Vágólapra másolva!

Fokozottan sújtaná a nagycsaládosokat a vizitdíj és az ágydíj megjelenése - jelentette ki Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján. A NOE a szlovák példára hivatkozva úgy látja, hogy ezek nem helyettesítenék a hálapénzt, sőt szinte igazolnák annak létjogosultságát. "Sokan úgy gondolnák: törvénybe foglalták, hogy fizetni kell" - mondta Morvayné Bajai Zsuzsanna elnökhelyettes, közgazdász. Szerinte Magyarországon nagy tömegek lennének kénytelenek lemondani az egészségügyi ellátásról még akkor is, ha nagyon alacsony vizitdíjat állapítanának meg.

A zöld könyvben felvetődött esetleges kompenzációt sem tartják jó ötletnek, mivel azt a kormány jövedelemhatárhoz kötné, a NOE szerint viszont a jövedelemigazolások sokszor nem megbízhatóak. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezet alapján csak a háromévesnél fiatalabb gyerekek kapnának térítésmentességet, viszont a kicsik csak ezután kerülnek óvodába, ahol átesnek egy sor gyermekbetegségen, melyeket ráadásul testvéreiknek is átadnak.

A NOE azzal is érvel a vizitdíj ellen, hogy szerintük az érintettek spórolásból nem fordulnának időben orvoshoz, az előrehaladott stádiumban lévő betegségek pedig még nagyobb összegeket emésztenének fel. Az egyesület azt javasolja, hogy vizitdíj helyett inkább az egészségkárosító termékekre kellene nagyobb adót kiróni, és az abból befolyó pénzt az egészségügyre fordítani. Nem csak a dohánytermékeket és az alkoholt adóztatné meg a NOE, hanem a chipset, a kólát, cukorkát is. A nagycsaládosok a több biztosítós rendszer bevezetését is ellenzik, mert szerintük a profitorientált magáncégeknek nem a beteg érdeke lenne az első.

A NOE már jelezte a kormánynak észrevételeit. Rapi Katalin szakállamtitkárral tárgyaltak, aki feljegyezte javaslataikat, de nem ígért semmit. Ha tiltakozásuk hatástalan marad, a NOE további lépéseket tervez, közleményük szerint "minden törvényes eszközt felhasznál" az intézkedések bevezetésének megakadályozására.

A gázárrendszert is bírálják a nagycsaládosok

A zöld könyv mellett az augusztus elsejétől érvényes gázártámogatási rendszert is kifogásolta a NOE. Cser Károlyné szociálpolitikus szerint az a probléma, hogy ha egy átlagos fogyasztó több gázt használ el egy évben, mint amennyi még beleesik a támogatott sávba, egyszerűen csak többet kell fizetnie a túlfogyasztásért. A nagycsaládosok ugyan nagyobb támogatást kapnak, ha viszont túllépnek egy bizonyos mennyiséget, a teljes évi szociális alapú támogatást vissza kell fizetniük a gázszolgáltatónak. A szociálpolitikus számításai szerint ez a rendszer 10-15 ezer nagycsaládost érint hátrányosan.

"Alkotmányossági aggályokat vet fel, hogy a 2006-os fogyasztást visszamenőleg nézik" - fogalmazott Cser Károlyné. Hozzátette: mivel az emberek januárban még nem tudhatták, milyen gázártámogatási szabályok lesznek érvényben később, akadhatnak családok, amelyek már közel járnak a támogatott mennyiség felső határához, és félve attól, hogy túllépik azt, karácsonykor már nem mernek majd fűteni. A NOE azt is igazságtalannak tartja, hogy a normál támogatáshoz nem kell jövedelmigazolás, de a nagycsaládosoktól kérik azt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a problémákat még a rendelet érvénybe lépése előtt jelezték az illetékeseknek, javaslataikat mégsem vették figyelembe. Cser Károlyné közölte, hogy megpróbálják az ügyet jogi útra terelni.