Civilek veszik át a teljes betegszállítást

Vágólapra másolva!
Már évek óta készülnek a betegszállítás rendszerének átalakítására az érintettek, a kormány bejelentését mégis hirtelen döntésnek tartják. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke úgy látja, hogy minimum két hónap kell a rendszer átalakításához.
Vágólapra másolva!

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) fokozatosan átvállalná a lakosság betegszállítását - jelentette be a szervezet elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Számításai szerint minimum két hónapra van szükségük, hogy a betegszállítást zökkenőmentesen átvegyék. Erről hétfőn egyeztetnek az egészségügyi tárcánál - mondta Bíró Ferenc.

Az MBOE 42 tagszervezete az ország teljes területén 320 gépkocsival végzi jelenleg a betegszállítás 60 százalékát, a fennmaradó esetekben az Országos Mentőszolgálat látja el ezt a feladatot. Az OMSZ 10 százalékos, napokban bejelentett létszámcsökkentése és működési racionalizálása miatt, a "maradék 40 százalék" 1,2 millió újabb beteg szállítását jelenté az MBOE-nek.

Az egészségügyi kormányzat szerint az átalakítás szükségességének egyik oka, hogy előfordult olyan eset, hogy az OMSZ nem, vagy csak későn tudott mentési feladatot teljesíteni, mert beteget szállított.

Első lépésként, heteken belül aktivizálnák a tartalékban lévő járműveiket, majd egy-két hónap múlva újabb mentőautókat szereznének be, végül december végéig, "területi elosztásban" összegeznék, hogy hol van szükség a betegszállítás folyamatosságát biztosító járművek üzembe helyezésére.

Arra a kérdésre, hogy jó üzlet-e átvenni a betegszállítást, a szervezet képviselői azt a választ adták, hogy jelenleg a veszteségesség határán mozognak, a mostani finanszírozási rendszert tarthatatlannak látják. Abban bíznak, hogy a 2007-es költségvetésben már figyelembe veszik a gázolaj árának emelkedését és az inflációt.