Az Alkotmánybíróság előtt a felsőoktatási törvény

Vágólapra másolva!
A felsőoktatási törvény módosítása miatt Alkotmánybírósághoz fordult szerdán az államfő. Sólyom László szerint a felsőoktatási intézményeken belül felálló gazdasági tanácsok jogköre korlátozhatja az egyetemek autonómiáját. A mentelmi jogról szóló szabályozást az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Alkotmánybírósághoz fordult szerdán Sólyom László köztársasági elnök a felsőoktatási törvény módosítása miatt. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint az államfő azt kifogásolta, hogy a jogszabály értelmében, az egyetem rektora csak az intézményben működő gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be az egyetem autonómiájával kapcsolatos előterjesztéseket.

Így a gazdasági tanács olyan fontos döntések meghozatalát akadályozhatná meg, mint a fejlesztési tervek jóváhagyása, a szervezeti tagozódás megállapítása, vagy a költségvetés elfogadása - fogalmaz a közlemény. Az államfő szerint a gazdasági tanács nem tekinthető a felsőoktatási intézmény önkormányzati szervének, ezért a számára biztosítani kívánt vétójog alkotmányellenesen korlátozza a felsőoktatási intézmények autonómiáját.

A törvénymódosítás a köztárasági elnök szerint így ellentétes a tudományos élet szabadságával. A felsőoktatási törvény módosítását, amely többek között a felsőoktatási tandíj bevezetését is tartalmazta, július 24-én, az utolsó tavaszi ülésnapon fogadta el az Országgyűlés.

Az államfő ezen kívül, visszaküldte az Országgyűlésnek azt a törvényt, ami a mentelmi joggal kapcsolatos rendelkezéseket módosította volna. Ezt Sólyom László azzal indokolta, hogy Országgyűlés több, kétharmados támogatást igénylő módosítást - ennek értelmében a képviselőknek kötelező lett volna az alkoholszonda megfújása közúti ellenőrzés során - nem fogadott el, így az új mentelmi szabályozás nem vonatkozna mindenkire, nagy része csak az ügyészekre lenne érvényes.