Csalódottan távoztak Molnártól a kórházi vezetők

Vágólapra másolva!
Csalódottan távoztak a kórházi vezetők a Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel folytatott egyeztetésről, állításuk szerint ugyanis nem kaptak választ több fontos kérdésre sem. Megoldatlannak látják például a színlelt szerződések felszámolása körül kialakult helyzetet, amelynek eredményeként több kórházban is felmondtak az orvosok.
Vágólapra másolva!

A megyei kórházvezetők csalódottságuknak adtak hangot, mert az egészségügyi miniszterrel folytatott pénteki megbeszélésen érdemi vitára nem került sor az intézmény-finanszírozási problémákkal kapcsolatban. Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke a budapesti találkozó után újságíróknak elmondta: a kórházvezetők súlyos, aggasztó kérdésekkel, problémákkal jöttek el a konzultációra. "Nem került sor arra, hogy érdemben kérdezzünk, hogy vitatkozzunk, hogy megbeszéljünk, a miniszter válaszai nem voltak konkrétak" - fogalmazott a szövetség elnöke.

Golub Iván elmondása szerint többek között nem kaptak választ a vezetők arra, hogy a július 1-től hatályos, új finanszírozási rendből adódóan, az intézmények hogyan fognak fennmaradni. Hozzátette, az úgynevezett színlelt szerződések megszüntetése után kialakult helyzet megoldására sem kaptak megnyugtató választ. Golub Iván véleménye szerint nem remélhető központi támogatás a probléma kezelésére.

A megbeszélésen szóba került az intézményi struktúra-átalakítás is, ezen a területen "biztató, támogató, de általánosságok síkján zajló ígérvényeket kaptunk" - fogalmazott az MKSZ elnöke. Arra a kérdésre, hogy ez hogyan érinti a betegellátást, az elnök elmondta: a kórházaknak különböző "működtetési technikákat" kell alkalmazniuk, ilyen lehet a várólista, vagy a műtétek elhalasztása.

A kórházszövetség abban reménykedik, hogy a szaktárcától kapnak egy megfelelő támpontot arra, milyen irányba alakuljanak át a kórházak, legyen egy kiszámítható finanszírozás, és az egyes intézményeknek, mi legyen a funkciója - tette hozzá Varga Ferenc, a kórházszövetség leendő elnöke.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter újságíróknak a megbeszélés után elismerte, hogy a kórházaknak sok problémájuk van. Elmondása szerint szóba került, hogy egyes kórházak miért tudnak hatékonyan működni, míg mások nem, és hogy ezért mennyire az adott kórház vezetése a felelős. Molnár Lajos ígéretet tett arra, hogy minden problémára megpróbálnak megoldást találni.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek megküldött közleményében úgy fogalmaz: ma ismét bebizonyosodott, hogy a kormány semmilyen érdemi konzultációra nem hajlandó, pusztán "látszat-egyeztetéseket folytat az országot súlyosan megsarcoló Gyurcsány-csomag kapcsán". Molnár Lajos miniszter nem vette a fáradságot, hogy meghallgassa a megyei kórházigazgatók jogos panaszait, és érdemben foglalkozzon is azokkal - írja.