Írnak forgatókönyveket Toller visszatérésére

Vágólapra másolva!
Akadnak helyiek, akik előzetesben ülő névrokonával keverik a jelenleg is kórházban fekvő Toller László pécsi polgármester lehetséges utódját, akiről a pécsi MSZP-s küldöttek péntek este szavaznak. Tasnádi Péter Baranya megyei önkormányzati alelnök polgármesterjelöltségéig személyeskedéstől sem mentes belső viták után jutottak el a szocialisták, akiknek gondot okozhat a karizmatikus vezető hiánya. Igaz, közben már készülnek forgatókönyvek Toller visszatérésére is.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés június 19-én tartotta rendkívüli nyári ülésszakának első napját, ekkor volt először alkalma a parlamentnek a nem sokkal korábban bejelentett megszorítások és kormányzati reformtervek megvitatására. Délután öt és hat között még javában folyt a vita az ülésteremben, de a Baranya megyei képviselők Szili Katalin házelnök parlamenti szobájában gyülekeztek. Híreket vártak arról a Tamási és Dombóvár között történt autóbalesetről, amelyben súlyos sérüléseket szenvedett Toller László pécsi polgármester.

"Délben beszéltem vele utoljára, úgy volt, hogy mindketten maradunk Pesten, másnapra ugyanis be volt tervezve egy megbeszélés Hiller Istvánnal az Európa Kulturális Fővárosa projektről" - emlékezett vissza az egyik pécsi képviselő, Tóth Bertalan, aki elmondása szerint nem is tudott róla, hogy a polgármester időközben elindult haza.

A helyi szocialisták mindössze két nappal a baleset előtt jelentették be hivatalosan, hogy a Pécset 1998 óta irányító Tollert jelölik polgármesternek a 2006-os önkormányzati választásokon is. A 61-es úton történtek mindenki számára nyilvánvalóan felülírták az eredeti kampány-forgatókönyvet, a városi politikusok azonban az első napokban még a látszatát is kerülték annak, hogy az utódlás kérdésével foglalkoznának. Időközben ugyan stabilizálódott Toller állapota, de orvosai - akik sérüléseiről nem közöltek részleteket - egyértelművé tették, hogy felépülése hosszú ideig tarthat. Így a pártnak is lépnie kellett, és július 18-án meg is nevezték a lehetséges új jelöltet: a Baranya Megyei Önkormányzat szocialista alelnökét, Tasnádi Pétert.

Ezt azonban egy kissé nehezen követhető és egyesek által vitatott procedúra előzte meg. Normális esetben a jelölés úgy történik, hogy a városi elnökség javaslatot tehet egy tízfős jelölőbizottság felállítására, amelybe a három választókerület küldhet három-három embert, egy tagot pedig a szocialisták ifjúsági szervezete, a Fiatal Baloldal delegálhat - magyarázta az [origo]-nak Tóth Bertalan országgyűlési képviselő, aki egyben a pécsi választmány elnöke is. Ez a bizottság kikéri az alapszervezetek - amelyből Pécsett 41 van - véleményét, kit érdemes jelölni, majd tesz egy javaslatot a küldöttgyűlésnek, amely meghozza a végső döntést. A baleset előtt ez sima ügy volt: az alapszervezetek Tollert akarták, a június 16-i küldöttgyűlés pedig áldását adta rá.

Nem sima ügy

Az új jelölt kiválasztása már nem volt ennyire egyszerű menet. Tóth Bertalan elmondása szerint múlt hét pénteken találkoztak az alapszervezeti tikárok, és tárgyaltak a helyzetről, majd elkezdték szondázni a tagságot. Aki tudta, összehívta az embereket, és személyesen kérdezte meg őket, mások telefonon gyűjtötték a véleményeket. Hétfőn aztán összeült a jelölőbizottság is, amely egy háromfős névsorral állt elő, amely erősorrendben a következők nevét tartalmazta: Juhász István városi elnök, valamint Bókay Endre és Tóth Bertalan országgyűlési képviselők.

Kedden azonban ülésezett a 62 tagú választmány, és lesöpörte az asztalról ezt a listát. "A választmány megismerte a jelölőbizottság javaslatát, és úgy döntött, mélyebb merítést tesz" - fogalmazott Tóth Bertalan. A választmányi elnök elmondása szerint többségi döntés született, amelynek értelmében Tasnádi Pétert javasolják a küldöttek számára, a többi lehetséges jelölt pedig bejelentette, hogy visszalép az ő javára. Tóth elmondása szerint a jelölőbizottságnak megköszönték a munkát, és a testület feloszlott, bár a választmányi elnök megjegyezte, megbízatása már egyébként is megszűnt a korábbi, Tollert jelölő küldöttgyűléssel.

Nehéz szülés

A jelek szerint azonban a Tóth által említett "többségi döntés" nem ment minden vita nélkül. Juhász István az [origo]-nak azt állította, hogy Szili Katalin - aki ugyan országos szinten politizál, de máig meghatározó szerepet játszik a baranyai MSZP-ben is - közbenjárásának eredménye a Tasnádira vonatkozó javaslat. A polgármester-jelöltségre esélyes személyek között ugyanis a fentebb említetteken kívül az alapszervezetek részéről felmerült Gonda Tibor alpolgármester neve is, aki viszont - mint azt több helyi politikus is elmondta - finoman fogalmazva sincs túl jó viszonyban Juhásszal.

Fotó: Fábián Évi
Juhászban maradt tüske

Utóbbi állítása szerint ezért Szili a választmányi ülésen azzal érvelt, hogy a konfliktus kioltása érdekében mindkét politikusnak vissza kell lépnie a jelöltségtől, és egy konszenzusos személyt kell találni. Juhász azt mondta, Szili volt az is, aki javaslatot tett Tasnádi személyére. Tóth Bertalan szerint azonban nem éppen így történt. Az ő állítása szerint Szili nem mondta, hogy az ellentét kioltásáról lenne szó, és nem ő hozta fel Tasnádi nevét sem, csak támogatta, hogy olyan személyt találjanak, aki bírja a többség támogatását. (Szili Katalin titkárságán csütörtök délután azt mondták, a házelnök nem elérhető, Gonda Tibor pedig munkatársain keresztül azt üzente, nem kíván nyilatkozni az ügyben.)

Juhász ugyan - saját bevallása szerint "fegyelmezett párttagként - félreállt, de azért érezhető, hogy maradt benne tüske. Bár elismeri, hogy az eljárás minden szabálynak megfelelt, ő inkább annak lett volna a híve, hogy titkos szavazással döntsenek el egy több jelölt részvételével zajló versenyt, mert - mint fogalmazott - "azon veszíteni tisztesség".

A nagyjából egykorú, negyvenes évei közepén járó és ugyanúgy gazdasági vonalon mozgó Juhász és Gonda konfliktusát Kaplár János megyei irodavezető - akivel az [origo] munkatársai a csütörtök délben ürességtől kongó városi pártközpontban találkoztak - úgy jellemezte, "mentalitásbeli és vérmérsékletbeli különbségek vannak" a két politikus között. "Juhász határozottabb és praktikusabb gondolkodású, míg Gonda megfontoltabb, és hosszabb távon gondolkodik" - mondta az uránvárosi helyi képviselő. Tóth Bertalan kérdésünkre ugyan elismerte, "nem mondhatni, hogy harmonikus" kettőjük viszonya, de szerinte nem szabad felfújni a nézetkülönbségeket, utálatról pedig végképp nincs szó.