A miskolci polgármester volt a "pánikkeltő"

Vágólapra másolva!
Miskolc polgármestere adott utasítást csütörtökön arra, hogy időben értesítsék a lakosságot a közelgő óriási viharról. A katasztrófavédelem a polgármesteri nyilatkozat ellenére is fenntartja az ismeretlen rémhírterjesztő elleni feljelentését, mert úgy gondolják, hogy a szervezet nevével visszaélve keltettek pánikot a nagyvárosban.
Vágólapra másolva!

A miskolci polgármester kérte a város lakosságának figyelmeztetését csütörtökön a közelgő vihar veszélyére. Káli Sándor szombaton minden felelősséget vállalt: "A felelősség az enyém, az előző hét tapasztalatai és a két évvel ezelőtti események alapján a lakosság értesítése, úgy vélem, indokolt. Én kértem a kollégáimat arra, hogy időben értesüljön a lakosság a várható időjárási eseményekről, és hozza meg a kellő intézkedéseket". A jégeső veszélyére figyelmeztető csütörtöki riasztás alaptalannak bizonyult, vihar volt, de a jég a várost elkerülte.

A polgármesternek mint a helyi védelmi bizottság elnökének a feladata a lakosság tájékoztatása, illetve riasztása a települést veszélyeztető rendkívüli esetekről - mondta Káli, hozzátéve: Miskolcon az utóbbi időszakban a szélsőséges időjárás már rendkívül sok kárt okozott. "Csütörtökön olyan időjárási előrejelzésekről kaptam információt, amely szerint a város felé vihar közeledik. Az embereknek ezért fel kellett hívni a figyelmét arra, hogy óvják meg értékeiket".

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken közölte: a katasztrófavédelem feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rémhírterjesztés miatt, mert előző nap "valaki - visszaélve a szervezet nevével - arról értesítette Miskolc lakosságát, hogy délután nagy vihar várható". Dobson közölte: továbbra is fenntartják az ismeretlen rémhírterjesztő elleni feljelentést, mert a polgármester tájékoztatását eltorzítva, a katasztrófavédelem nevével visszaélve keltettek pánikot.