Rendőrökön tesztelnék a H5N1 elleni vakcinát

Vágólapra másolva!
Rendőrökön tesztelné a madárinfluenza elleni oltóanyagot a gyártó cég, mivel ez a munkájuk miatt egyébként is indokolt lehet, akárcsak a mentősöknél vagy a katasztrófavédelem munkatársainál - írja a Népszabadság. A rendőrség még nem döntötte el, hogy emberei részt vesznek-e a szer klinikai kipróbálásában.
Vágólapra másolva!

Rendőrökre számít a madárinfluenza-vírus elleni oltóanyag tesztelésében az ezt kifejlesztő magyar cég, amely már fel is kérte erre a Belügyminisztérium Központi Kórházát és Intézményeit (BM KKI) - olvasható a Népszabadságban. Dr. Szilvásy István, a kórház főigazgató-főorvosának ezért levélben fordult a rendőrségi vezetőkhöz, melyben leírta: a teszt a már ideiglenes forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező oltóanyaggal történne, amelynek beadásával a vizsgálati alanyok nemcsak védettséget szerezhetnének a már ismert H5N1-es vírussal szemben, de bizonyos fokú védelmet jelentene a jövőben világjárványt okozó új madárinfluenza-vírus ellen.

Gyógyszergyártó cégek tesztelési megkereséssel nem fordulhatnak munkahelyekhez, azonban ebben az esetben ezt indokolja a rendőrök fokozott érintettsége, így még az is lehet, hogy a mentők, illetve a katasztrófavédelem emberein is kipróbálhatnák az új vakcinát.

A rendőrség még nem döntötte el, hogy munkatársainak részt vesznek-e a vizsgálatokban, amelyek a tervek szerint ötszáz önkéntes bevonásával viszont már júliusban elkezdődnének. "Összesen kétszáznegyven, hatvan év alatti önkéntes jelentkezőt várnak tőlünk, de még nem tisztázott, hogy a várhatóan négy hónapos tesztelési idő alatt hányszor, s milyen feltételekkel kell időt szakítani e célra, s ez miként oldható meg" - mondta a lapnak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.