Autókra, házakra döntött fákat a vihar

Vágólapra másolva!
Házakra, autókra döntött fákat a vihar, amely a vasúti közlekedésben is komoly zavarokat okoz. Tolna megyében hárman meg is sérültek, amikor egy motorvonat egy kidőlt fának ütközött. A Borsod megyei katasztrófavédelem közben cáfolta azt a hírt, hogy jégesőre figyelmeztették volna a lakosságot.
Vágólapra másolva!

Komoly károkat és közlekedési zavarokat okoz a viharos időjárás az ország több pontján. Veszprém megyében fák dőltek ki Tapolca, Sümeg térségében és Veszprém, Balatonfűzfő környékén házakra, autókra és utakra - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, Kővári László az MTI-vel. Sümeg és Bazsi község között 15 fa dőlt rá az útra, a forgalom hosszabb időn át szünetelt, illetve más útvonalra kényszerültek az autósok, de állt a forgalom útra zuhant fa miatt Tapolca és Balatonederics között is.

Az ügyeletes elmondta: egy óra leforgása alatt több mint ötven riasztás futott be a megye tűzoltóságaihoz. Hozzátette: Sümegen, Tapolcán, Veszprémben, Balatonfűzfőn is fák zuhantak házakra, autókra, Balatonkenesén pedig a villanyvezetékre dőlt egy fa, s keletkezett emiatt rövidebb időre áramszünet a településen. Sümegen a 84-es út melletti üzletnél a parkolóban a támfal ráomlott az autókra - mondta el az [origo]-nak egy helyi lakos.

Az ügyeletes közlése szerint Balatonfűzfőnél is kidőlt fa akadályozta a balatoni főút forgalmát. Megjegyezte: Veszprémben a Megyeház téren 20-30 centis víz gyűlt össze, s azon kellett az autóknak "átgázolniuk".

Az intenzív zivatarlánc fokozatosan kelet felé vonult, az ország nyugati részéből kora délutánra átterjedt a Duna-Tisza-közére. A zivatarokat többfelé viharos széllökések előzték meg, egyes helyekre jégeső, felhőszakadás zúdult. A vihar a leginkább Vas, Tolna, Veszprém, Somogy, Fejér és Bács-Kiskun megyét érintette.

Tolna megyében Nagydorog és Bikács között egy vasúti sínekre dőlt fának ment egy helyközi motorvonat. Hárman könnyebben megsérültek, őket a szekszárdi kórházba szállították megfigyelésre - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondása szerint a csütörtök délutáni vihar megyeszerte fákat döntött ki. Dunaföldvárnál a 6-os útra dőlt fa gyökérzete vezetékeket tépett ki, Tamásiban a házak pincéjébe áramló víz miatt több helyről kértek segítséget.

Vas megyében az özönvízszerű esőzés főleg Szombathelyen és környékén okozott gondokat: a csatornahálózat nem tudta elvezetni a nagy mennyiségű vizet, s ez nehezítette a közlekedést.

A MÁV tájékoztatása szerint a legtöbb késés a dél-balatoni vasútvonalon várható, ahol fák dőltek a sínekre. Több helyen fa dőlt a felső vezetékre, a vasúti pályára, és nincs áram a vezetékrendszerben. Emiatt jelenleg Fonyód és Szabadbattyán között állnak a vonatok - közölte kora délután a vasúttársaság szóvivője. A Dombóvár-Gyékényes vasútvonalon, Kaposvárnál ugyancsak fa dőlt a pályára, továbbá Székesfehérvár és Aba-Sárkeresztúr között is kidőlt fa akadályozza a vonatok haladását.

A katasztrófavédelem cáfol

Eközben kisebb zavar keletkezett csütörtök délután a miskolci időjárási helyzet körül. Az MTI által kettő óra előtt kiadott hír szerint "komoly jégeső közeli veszélyére figyelmeztette csütörtökön kora délután a miskolciakat a megyei katasztrófavédelem". A távirati iroda híre szerint délután négy óra körül várható a jégeső.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon ugyanakkor az [origo] kérdésére közölték, hogy nem adtak ki ilyen tájékoztatást. Kohánka István igazgatóhelyettes elmondta, nem is adhatnak ki ilyen figyelmeztetést a lakosságnak, mert a meterorológiai előrejelzések szerint ugyan zivatar várható, de sem időpontját, sem pontos helyét, sem mértékét nem lehet megmondani előre. Hozzátette, hogy tudomásuk szerint sms-ben terjednek olyan hírek, hogy a lakosság készüljön fel a jégesőre, és ezt az üzenetet szintén a katasztrófavédelemre hivatkozva továbbítják. Miskolcon egyébként pontosan egy héttel ezelőtt okozott komolyabb kárt a jégeső. Akkor több bírálat hangzott el, hogy nem figyelmeztették előre a lakosságot a veszélyre.

Végül is az időjárás oldotta meg a zavart a miskolci időjárással kapcsolatban. A vihar nem érte el a várost, csak a széle érintette Borsod-Abaúj-Zemplén megyét - mondta az MTI-nek Szeles György meteorológus csütörtökön kora este.

[origo]/MTI