Felmentették a rendőrfőkapitány két helyettesét

Vágólapra másolva!
Távozik posztjáról az országos rendőrfőkapitány két helyettese Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter döntése alapján. A jövőben az országos rendőrfőkapitánynak csak egy helyettese lesz, ezt a posztot július közepétől Szabadfi Árpád, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogja betölteni.
Vágólapra másolva!

Távozik posztjáról az országos rendőrfőkapitány két helyettese - jelentette be Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán, az Országos Rendőr-főkapitányságon tartott feladat-meghatározó értekezletet követően. Hatala József és Berta László felmentéséről július 15-i hatállyal döntött a tárca vezetője. A jövőben az országos rendőrfőkapitánynak egy helyettese lesz, ezt a posztot, ugyancsak július 15-i hatállyal Szabadfi Árpád, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetője látja el.

A rendőri vezetők létszámának csökkentéséről Petrétei azt mondta: egyelőre nem tudja megmondani, hány embert érintenek majd az intézkedések. A feladat-meghatározó értekezleten Petrétei József bemutatta a tárca új rendészeti szakállamtitkárát is. Jenei Zoltán, aki az előző kormányzati ciklusban a Belügyminisztérium közgazdasági helyettes államtitkára volt, július 1-től dolgozik az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban.