Veszélyesebb helyre küldik a magyarokat Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Októbertől egy afganisztáni tartományi újjáépítési csoport vezetését vállalta Magyarország. A 180 katona mellett civilek is részt vesznek majd a misszióban. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint az új hely veszélyesebb, mint ahol eddig tartózkodtak a magyarok.
Vágólapra másolva!

Magyarország Hollandiától veszi át az ország északkeleti részén lévő Baglan tartományban az újjáépítési csoport vezetését - jelentette be Gál. J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerdán. A jelenleg Kabulban állomásozó 180 magyar katona költözik át a térségbe, akiket civilek is követnek majd. Feladatuk az oktatási, közigazgatási és egészségügyi újjáépítésben való részvétel és annak katonai biztosítása lesz.

A csoport tevékenységének beindítása idén 1,8 milliárd forintba kerül - közölte az államtitkár a kormány szerdai ülését követően. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő elmondta az [origo]-nak, hogy a további költségek évente 4-6 milliárd forintot emésztenek majd fel, a misszió pedig szerinte akár egy évtizedig is Afganisztánban maradhat.

Tálas szerint a baglani tartomány veszélyesebb, mint az ország fővárosa, de úgy véli, hogy mégsem elfogadható azok véleménye, akik emiatt ellenzik a részvételt. A szakértő szerint ez egy legális, az ENSZ által jóváhagyott akció, amely egyben NATO-feladatunk, ráadásul eleget teszünk vele az uniós, vállalt segélyezési kötelezettségünknek is.