Nem találják a miskolci vízmintákban a megbetegedések okát

Vágólapra másolva!
Hivatalosan a mai napig nem bizonyosodott be a miskolci víz fertőzöttsége, a vízmintákból ugyanis eddig nem sikerült kimutatni azokat a kórokozókat, amelyeket a betegek székletmintáiból diagnosztizálták a szakemberek - közölte Vojtilla László, a Miskolci Vízművek Kft. igazgatója.
Vágólapra másolva!

A cég vezetője a távirati iroda érdeklődésére az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szerdai ülésén elhangzottakra reagálva elmondta: a bükki karsztokból nyert ivóvízről korábban is tudott volt, hogy nagy esőzések esetén megnő a források hozama, ez pedig esetenként a víz opálosodásával jár, ez azonban az egészségre ártalmatlan. Most is opálos lett a víz, erről a vízművek értesítette a tisztiorvosi szolgálatot, a fertőzés gyanúja csak később merült fel - hangsúlyozta az igazgató.

Évente 600 mintát vesznek a karsztból, június 6-án is az előre meghatározott terv szerint vettek vízmintát, amiből azonban azonban szennyező komponenst mutatott ki a laboratórium, s ezt a vízművek azonnal jelezte az ÁNTSZ-nek - ismertette a történteket. Ekkor már többen orvoshoz fordultak hányás, hasmenés tünetekkel, az ominózus kutat pedig kizárták a vízszolgáltatásból.

Az egészségügyi bizottság ülésén a kor egyik legnagyobb járványügyi eseményének nevezte a történteket Kovács Attila helyettes tiszti főorvos, aki szerint június 8-án derült ki, hogy "itt valami történik", kevéssel később pedig az, hogy mindez egy néhány nappal korábbi eseményre vezethető vissza. A helyettes tiszti főorvos szerint az ügyben mulasztás történt, mivel ezt a vízműveknek már korábban jelentenie kellett volna az ÁNTSZ-nek és a polgármesternek.

Vojtilla László ezt határozottan cáfolta, közlése szerint miután kiderült, hogy nem egyszerűen csak opálosodásról van szó, minden hatóságot megfelelően tájékoztattak. Elmondta: június 6-án lett opálos a víz, a laboratóriumi vizsgálatok csak 48 óra elteltével mutatták ki, hogy a vízben valamilyen kórokozók is vannak.

Káli Sándor polgármester a bizottsági ülésen azt hangsúlyozta, olyan négynapos esőzés váltotta ki a fertőződést, amilyen a város történetében még nem fordult elő. Mint mondta, továbbra is a karsztforrásokra építik Miskolc vízellátását.

A miskolci vízszennyeződés miatt több mint 3600 ember fordult orvoshoz, és több mint 150-en kerültek kórházba.