Újra lehet közlekedni az M0-áson

Vágólapra másolva!
Egy robbanóanyagot, pirotechnikai eszközöket szállító szlovén kamion miatt zárták le szerdán délelőtt az M0-ás körgyűrűt, amelyet aztán fél egy körül nyitottak csak meg újra. A lezárást azután rendelték el, hogy egy hirtelen fékezés után megmozdult a 17 tonnás rakomány.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal fél egy előtt megindulhatott a forgalom az M0-ás 19-es és 23-as kilométerszelvénye között, miután feloldották az útzárat, amelyet azért rendeltek el, mert egy tizenhét tonna robbanóanyagot szállító szlovén kamion rakománya fékezés következtében megmozdult - mondta el Gálik Viktória, az Autópálya-rendőrség szóvivője. Hozzátette ugyanakkor, hogy az autósoknak még egy ideig torlódásra kell számítaniuk az M0-son.

A szlovén kamion sofőrje egy hirtelen fékezéskor érezte, hogy 17 tonnás rakománya megmozdul a járműben, ezért a vezető egy benzinkút parkolójába félreállt - mondta el Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson elmondása szerint a kamion konvojban közlekedett két másik teherautóval, amelyek szintén robbanószereket szállítanak. A két másik jármű a benzinkút parkolójától 2-3 kilométerrel távolabb várakozik. Gálik Viktória, az Autópálya-rendőrség szóvivője még az út újbóli megnyitása előtt elmondta, a rakományt át kell pakolni, amit a tervek szerint úgy végeznek majd, hogy a kamiont átviszik az M0-ás épülő szakaszára.