Kitálalt a pécsi kultúrprogram volt főtanácsadója

Vágólapra másolva!
Az önkormányzatot vádolja a nyertes pécsi Európai Kulturális Fővárosa-pályázat programírója, hogy rosszul és nem megfelelő irányban haladnak az előkészületek 2010-re. Takáts József emiatt a múlt hónapban le is mondott főtanácsadói tisztéről.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben dőlt el, hogy magyar részről Pécs lesz 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. A hazai verseny döntő szakaszában Határtalan város című pályázata megelőzte Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc és Sopron pályázatát. Bő fél évvel a nagy siker után olyan híradások jelentek meg, hogy viták nehezítik a felek - a város, egyes intézményvezetők és a pályázatírók - együttműködését. Míg Takáts József főtanácsadó nemrég bejelentette lemondását.

Az EKF programírója, a Pécsi Tudományegyetem irodalomtörténésze az Új Dunántúli Napló keddi számában pakolt ki. A problémák miatt alapvetően a városvezetést okolja. A volt főtanácsadó szerint a városháza elfordult a civilektől, nem hallgatja meg a tanácsaikat, önmagában pedig nem rendelkezik kellő hozzáértéssel, hogy Pécsen a pályázat szellemiségének megfelelő fejlesztések és programok valósuljanak meg

A volt főtanácsadó felrója, hogy Pécs költségvetését még mindig nem állították át EKF-üzemmódra, és hogy az operatív csapat ma kevesebb pénzből dolgozik, mint a pályázatírás idején. Emellett Takáts szerint bizonytalan a szervezők státusa is, mivel állítása szerint hol a szerződéskötési, hol pedig a kulturális programok szervezési jogától fosztják meg őket, miközben a fejlesztéseket gyakorlatilag a civilek teljes kizárásával városházi cégek felügyelik. Takáts szerint a városvezetés az EFK-ban egyelőre alig lát többet a médiaszereplések lehetőségénél.

Pécs a zsűri értékelése szerint izgalmas és újszerű pályázattal nyert, amely egyszerre szolgálta a kulturális decentralizáció és regionális kulturális csere elvét. A pályázat a belvárost egy új kulturális háromszög kialakításával kívánta bővíteni, ami felölelt egy ezerfős zenei és konferenciaközpontot, a Zsolnay-gyárat mint új kulturális negyedet és egy új kiállítóteret.

Takáts most veszni látja a terveket, mert szerinte a városvezetés lassan és hozzá nem értően jár el. Az önkormányzat például még mindig nem tűzte ki, hogy hol legyen az új könyvtár, amiről már egy éve határoznia kellett volna - közölte a volt főtanácsadó. A város nem hirdette még meg a kulturális igazgatói pályázatot sem, pedig Takáts meglátása szerint 2007-ben már le kellene kötni, hogy 2010-ben milyen koncerteket, kiállításokat és konferenciákat rendezzenek. Míg az Európai Unió általában azt tartja szerencsésnek, ha az EKF-előkészületek erős, önálló menedzsmentre és szuverén kulturális igazgatóra épülnek, a döntések ma a szakmai értelemben inkompetens városvezetők kezében koncentrálódnak - mondta el a volt főtanácsadó az Új Dunanántúli Naplónak.

Az [origo] megkereste Kunszt Márta kulturális ügyekért felelős alpolgármestert, de kedd délutánig nem értük utol. Az MTI-nek kiadott nyilatkozatában azonban azt írta, hogy az önkormányzat "sajnálattal vette tudomásul a főtanácsadó lemondását, valamint azt a tényt, hogy velünk nem osztotta meg lemondásának okait, sem előtte, sem azóta nem közölte velünk a pályázat megvalósításával kapcsolatos aggályait, s most is csak a sajtóból és nem a polgármesterhez írt levélből értesültünk arról, miért vált meg a Pécs 2010 programban viselt tisztségétől".

Az alpolgármester nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a pályázatot ugyan Takáts József írta, de a pécsi önkormányzat nyújtotta be, ezért irányítja és kíséri fokozott figyelemmel a megvalósítás folyamatát. Erről a felelősségről az önkormányzat senki javára nem kíván lemondani. - tette hozzá.

Kunszt Márta közölte azt is, hogy kedden megállapodott Szili Katalin házelnökkel és Bókay Endre országgyűlési képviselővel, hogy két héten belül valamennyi érintett kormánytaggal megbeszélik az EFK-programmal kapcsolatos teendőket. A kormányzati kapcsolattartást Toller László balesete miatt Szili Katalin látja el, aki július 7-én Pécsett helyi építészekkel konzultál az elképzeléseikről. Emellett az önkormányzat július közepén rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a képviselő-testület jóváhagyja a kormánnyal kötendő szerződés tartalmát.