Mázsás szobrokat loptak el

Vágólapra másolva!
Elloptak öt értékes bronzszobrot Tápiószentmárton főteréről az éjszaka. A polgármester szerint a magyar történelem nagy alakjait megörökítő műveket lefeszítették a talapzatról, majd teherautóval vihették le. A hét alakos szoborcsoportból csak Rákóczi Ferenc és Szent István mása maradt a helyén.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati hivatal előtti Dísz téren a magyar történelem nagyjait ábrázoló szoborpark állt, a hét értékes bronzszobor közül ötöt vittek el ismeretlen tettesek - mondta el Tóth János, a Pest megyei Tápiószentmárton polgármestere. Eltűnt Attila, Árpád, IV. Béla, Mátyás király és Kossuth Lajos szobra, míg a gyűjteményből csupán Rákóczi Ferenc és Szent István bronzba öntött mása maradt a helyén. Az önkormányzat rendőrségi feljelentést tett - tette hozzá a település polgármestere.

Az egyenként hozzávetőleg egymázsás mellszobrokat a tettesek a kőalapzatról feszítették le. A polgármester szerint a bűntényhez legalább 3-4 ember közreműködésére volt szükség, akik valószínűleg teherautóval vitték el Sebestyén Benedek szobrászművész alkotásait. A szoborpark kialakítása 10 éve kezdődött, az alkotások eszmei értéke 25 millió forintra tehető.