Gyurcsány a reformok menetrendjéről beszélt

Vágólapra másolva!
Jövő héten kedden jelenti be Hiller István az oktatási reform második ütemét, július 31-ig pedig elindul az egészségügyi reform - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc szombaton, a kétnapos kormányülést követő sajtótájékoztóján elmondta: Hiller István oktatási és kulturális miniszter jövő kedden részletes tájékoztatást ad a köz- és felsőoktatási reformról, majd benyújtják a második ütemhez kapcsolódó törvényjavaslatokat.

Gyurcsány az egészségügyi reformmal kapcsolatban úgy tájékoztatott: a reform július 31-ig elindul, augusztus végéig kidolgozzák a szükséges törvénymódosításokat, az év végéig újabb törvénycsomagról és a nyugdíjról döntenek. Hozzátette: 2007-ben elfogadhatják az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokat, melyek 2008. január elsejétől lépnének hatályba. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök szólt arról, hogy július 31-ig, de legkésőbb augusztus végéig döntenek arról, legyen-e vizitdíj, a több-biztosítós rendszer kérdésében pedig az év végéig hoz döntést a kormány.

A közigazgatáshoz kapcsolódó törvénymódosításokról szólva Gyurcsány Ferenc azt mondta, ha némelyikhez nem lesz meg a kétharmados támogatás, "pénzügyi ösztönzőkkel" teremtenek új feltételeket.

A szakpolitikai reformokkal kapcsolatosan a kormányfő elmondta, hogy jövő héten szerdán ismertetik a szociális kompenzációs rendszert, ami a gázárra vonatkozik, az utána következő héten a helyközi tömegközlekedés átalakítása és finanszírozásának kérdései kerülnek napirendre.

Gyurcsány Ferenc elmondta még, hogy július 31-ig tárgyalják az Új Magyarország program fejlesztéseket illető részleteit, melyekről szeptember végéig döntenek, október elején nyújtják be Brüsszelnek, és a következő év elején írják ki a pályázatokat.

"A nyár végén, augusztus 31-én és szeptember elején újra Balatonőszödön ülésezik a kormány, ekkor vitatjuk meg a konvergencia-programot, az egészségügyi reform első csomagját, a
Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi vitájának tapasztalatait és az új bérezési szabályozást" - közölte a miniszterelnök.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy tíz alapev köré rendezi a jövőben munkáját a kormány, s ezek az államháztartási egyensúly megteremtésére, a reformokra és fejlesztéspolitikai célokra egyaránt vonatkoznak. Hozzátette: az a cél, hogy a költségvetési hiány 2008-ra három százalék közelébe kerüljön, valamint az infláció - egy 2007-es átmeneti növekedés után - 2008-ra szintén stabilizálódjon.

Mint mondta, ugyancsak az alapelvek közé tartozik, hogy a reformokkal újraosszák a felelősségeket és a lehetőségeket, a fejlesztésekkel pedig megalapozzák az új Magyarországot.
Gyurcsány tájékoztatása szerint a kormány fejlesztéspolitikai célként fogalmazza meg a foglalkoztatottság növelését és a tartós gazdasági növekedést, a reformokkal új társadalmi szerződést hoznak létre a közszolgáltatások fenntarthatóságáért. Ezzel kapcsolatban
kitért arra, hogy rögzítenék: mennyit költenek a közszolgáltatásokra, illetve egy-két kivételtől eltekintve azokat az adófizetők pénzéből és az igénybevevők által finanszíroznák.

Az állam által nyújtott támogatásokról szólva a kormányfő elmondta, célzott szociális támogatások lennének, amelyet ártámogatás helyett a rászorulók kapnának. Veres János pénzügyminiszter az elhangzottakhoz hozzátette: a költségvetés tervezésénél létrehoznak egy olyan felső korlátot, amellyel szabályozzák a kiadásokat.

"Ezen felső korlát nem léphető át a tárcák által, és negyedévente tájékoztatást kell adni róla" - fogalmazott a pénzügyminiszter hozzátéve, hogy a tárcáknak úgynevezett biztonsági tartalékot is kell képezniük. A politikus tájékoztatása szerint a következő évi költségvetés tervezésénél rugalmasabb bérgazdálkodást szeretnének érvényesíteni.