Jogtalanul figyelte dolgozóit a Vodafone

Vágólapra másolva!
A bíróság pénteken megállapította, hogy a Vodafone megsértette dolgozói személyhez fűződő jogait, amikor mobiltelefonjaik segítségével éjjel-nappal nyomon követte, hol tartózkodnak a flottakövetési szolgáltatás tesztelésekor. Az elsőfokú ítélet szerint a megfigyelés az alkalmazottak hozzájárulása nélkül történt, ellentétben a Vodafone korábbi állításaival. A mobilcéget bocsánatkérésre és az adatok törlésére kötelezték, és eltiltották a további jogsértéstől.
Vágólapra másolva!

Jelentős részben a Vodafone dolgozóinak adott igazat a bíróság pénteken annak a személyiségi jogi pernek elsőfokú ítélethirdetésekor, amelyet tudtukon és beleegyezésükön kívüli megfigyelésük miatt indított a cég néhány alkalmazottja.

"És te hol vagy?" - viccelődtek egymással a felperesek az április óta húzódó Vodafone-per egyik korábbi tárgyalásán. A mobilcég ismert reklámjára utaltak, amiben "és te hogy vagy?" a szlogen. A Vodafone ugyanis saját munkatársain tesztelte 2005-ben a flottakövetési szolgáltatást, amelynek lényege az, hogy a mobiltelefonok segítségével rögzíteni lehet, valaki éppen hol tartózkodik. A rendszer éjjel-nappal, hétvégén is negyedóránként feltüntette szélességi és hosszúsági koordináták szerint, merre járnak az alkalmazottak. A cég a korábbi tárgyalásokon azzal védekezett, hogy a dolgozók tudtak erről, sőt beleegyezésüket is adták, ők viszont mindvégig tagadták ezt.

A Vodafone kereskedelmi igazgatója tanúvallomásában azt mondta: a tesztelés elkezdődése előtt összehívott egy értekezletet, ahol beszélt a flottakövetés elindításáról, és ott állítása szerint jelen volt az egyik pereskedő is, aki a cég vezető beosztású alkalmazottja. Az igazgató szerint az ő feladata lett volna, hogy a beosztottjait, köztük a többi felperest tájékoztassa. Az alkalmazott ezzel szemben azt vallotta, hogy nem volt ilyen értekezlet, ezért ő maga sem tudott a tesztelésről, így másnak sem szólhatott róla. A bíró a Vodafone tanúinak vallomásai alapján azt találta bizonyítottnak, hogy a felperes részt vett az értekezleten, ám ettől függetlenül nem az ő felelőssége lett volna a többiek tájékoztatása.

Hiába tiltakoztak a tesztelés ellen

Az ítélet szerint a Vodafone megsértette a dolgozók személyiségi jogait, mivel hozzájárulásuk nélkül aktiválta a flottakövetési rendszert, és jogellenesen kezelte a személyes adataiakat. A bíró nem fogadta el a cég ügyvédjének érvelését, miszerint a helymeghatározási adatok nem minősülnek személyes adatnak. Az indoklásban Péterfalvi Attila jelenlegi, valamint Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos a Vodafone által becsatolt nyilatkozatára is hivatkozott. A jelenlegi ombudsman az [origo]-nak a flottakövetés jelenségéről általánosságban azt mondta: az csak és kizárólag a dolgozó előzetes hozzájárulásával, csak munkaidőben történhet, és biztosítani kell, hogy a megfigyelés azonnal véget érjen, mihelyt a dolgozó meggondolja magát és visszavonja a beleegyezését; s ha ez nem így történik, az a személyes adatok védelméhez fűződő jogot sérti.

A felperesek ügyvédje egy korábbi tárgyaláson azzal érvelt: még a tesztelés megindítása előtt a Vodafone az ombudsmann által vezetett adatvédelmi nyilvántartásba bejelentette a flottakövetést, és ebben maga is személyes adatkezelésnek minősítette a szolgáltatást.

A bíró bizonyítottnak találta, hogy a dolgozók hiába tiltakoztak írásban a tesztelés ellen, miután tudomást szereztek róla, a rendszert még ekkor sem állították le. A bíróság eltiltotta a Vodafone-t a további jogsértéstől, kötelezte, hogy törölje a rendszerből az adatokat, és nyilatkozatot tegyen közzé, amelyben sajnálkozását fejezi ki, elnézést kér, és egyben kijelenti, hogy a jövőben tartózkodik az ismételt jogsértéstől.

A bíróság azt is kimondta, hogy a cég megsértette dolgozói jó hírnévhez fűződő jogát, amikor a pereskedő alkalmazottak telefonját később egyirányúsította, és ez az intézkedés a belső rendszerben "fraud barring", azaz lényegében csalás miatt tiltás néven jelent meg. A bíró szerint ugyanis így a többi alkalmazott azt hihette, a felperesek valamiféle csalást követtek el.

Nem fogadta el viszont a bíró a kereset magántitok megsértésére vonatkozó részét. A felperesek azt nehezményezték, hogy a Vodafone később letiltotta a telefonjaikat, ezért nem tudtak hozzáférni személyes üzeneteikhez, ám a bíró szerint ekkor már nem is érkezhettek ilyenek a készülékekre.

Nem számítanak hangos bocsánatkérésre

A felperesek összességében elégedettek az ítélettel. Az elégtételadásra vonatkozó nyilatkozatról egyikük kijelentette: "Szerintünk feltételezhető a cég korábbi eljárása alapján, hogy a cég mindent el fog követni azért, hogy a lehető legszűkebb körben értesüljenek a nyilatkozatról."

Ratkócai Richárd, a felperesek ügyvédje az ítélet kihirdetése után arról beszélt, hogy további jogi lépéseket fontolgatnak, az ügynek ugyanis nem csak polgári, hanem munkajogi büntetőjogi vonzatai is lehetnek - ahogy ezt az ombudsman állsáfoglalásában is leírta. Nem csak a felperesek nem tekintik még lezártnak az esetet.

"A Vodafone Magyaroszág Zrt. továbbra is fenntartja álláspontját, mely szerint a vállalat nem követett el jogsértést. Ennek értelmében a Vodafone meg kívánja fellebbezni az első fokon hozott bírói ítéletet" - áll a cég pénteken kiadott közleményében. A vállalat fenntartja korábbi álláspontját, mely szerint a flottakövetési rendszer terheléses tesztjének célja annak ellenőrzése volt, hogy a rendszer képes-e nagyobb számú gépjármű hozzávetőleges helyzetének egyidejű meghatározására, és nem a munkatársak megfigyelésére irányult. "Az érintett munkatársak a tesztelés tényéről kellő tájékoztatást kaptak, mind a szolgáltatás mibenléte, mind a tesztelés folyamata köztudomású volt" - állítja a Vodafone.

Janecskó Kata