A KDNP különmegállapodást köt Tarlóssal

Vágólapra másolva!
Semjén Zsolt különmegállapodást köt július elején arról, hogy az általa vezetett KDNP is Tarlós Istvánt javasolja főpolgármesternek - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A KDNP már akkor közölte, hogy a Fidesz által megnevezett aspiránsok közül kizárólag Tarlós István jelölését támogatja, amikor még Fónagy János, Tirts Tamás és Cselovszki Zoltán is az esélyesek között volt. A KDNP egyik politikusa egy háttérbeszélgetésen közölte a lap újságírójával: azért döntöttek így, mert az óbudai polgármester kereszténydemokrata nézeteket vall - írja a Népszabadság.

A kereszténydemokraták szerint pártjuk a különállását szeretné jelezni azzal, hogy különszerződést köt Tarlós Istvánnal. Az önkormányzati választásokon viszont minden esetben közösen állítanak polgármester- és képviselőjelölteket a Fideszszel, s minden választási lista közös Fidesz-KDNP-lista lesz.

A múlt héten Orbán Viktor a lap állítása szerint azért is söpörte le az asztalról a választási listák jó részét, mert azok nem reprezentálták a szövetségeseket, elsősorban a kereszténydemokratákat. A Népszabadság információi szerint a választmányi ülés előtt volt egy Orbán-Semjén-találkozó, s ezen a KDNP elnöke azt részletezte, hogy hol nem tükrözi megfelelően a szövetséget egy-egy lista. Ezek után minden megyei listán lesznek megfelelő számban kereszténydemokraták, a budapestin pedig legalább négy biztos helyet kapnak.

A Fidesz nemrégiben döntött úgy, hogy Tarlós Istvánt szeretné főpolgármester-jelöltnek. Az óbudai polgármesternek viszont feltételei vannak, s ezeket szerdán közölte Orbán Viktorral. A Fidesz elnöksége pénteken, a párt országos választmánya szombaton dönt arról, hogy elfogadja-e ezeket a feltételeket, például, hogy nem lép be a pártba, de részt vesz a fővárosi Fidesz-frakció munkájában.