A tiszta ivóvizet kérik számon a kormányon

Vágólapra másolva!
Több kritikát is megfogalmazott a környezetvédelmi minisztériummal kapcsolatban az Állami Számvevőszék. A jelentés kifogásolja többek között az ivóvízjavító program, valamint a másfél millió ember árvízvédelmét garantáló Vásárhelyi-terv elmaradását. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a következő négy évre a számvevőszék által hiányolt beruházásokat ígér.
Vágólapra másolva!

Többek között az ivóvízjavító programok elmaradását is kifogásolja az a számvevőszéki jelentés, amely a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tevékenységét vizsgálta. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint hiába vállalta Magyarország az uniós csatlakozáskor, hogy 2006 végig több településen is lecserélik az ivóvízhálózatot, mindez határidőre valószínűleg nem valósul meg. Ennek oka, hogy nem állt rendelkezésre az uniós forrásokhoz szükséges önrész.

Mindez azért jelent problémát, mert Magyarországon két és fél millió ember - főként az észak- és dél-alföldi régióban - iszik olyan ivóvizet, amelyben bizonyos vegyületek aránya túllépi az európai uniós határértéket. A természetes vízszennyeződés mellett az elöregedett, repedezett vezetékek felelősek a veszélyes anyagok - arzén, ammónia, vas - magas koncentrációjáért. A túl sok vas hányást, hasmenést, akár bélrendszeri megbetegedést okozhat.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megjegyzi azt is, hogy késnek az árvízdelemmel kapcsolatos beruházások, ezen belül is a másfél millió ember árvízvédelmét garantáló Vásárhelyi-terv megvalósítása. Az ÁSZ szerint az eredetileg tervezett 38 milliárd forint helyett csak 21 milliárdot költött a kormány 2004-2006 között a Vásárhelyi-tervre, ráadásul ebből 2005-ben 9 milliárd esett áldozatul a maradványképzésnek.

Ez pedig azt eredményezi, hogy 2007-re az előírt hat, egyenként több millió köbméter víz befogadására alkalmas víztározóból határidőre várhatóan csak kettő készül el. Az egyik a 9 milliárd forintból megépülő cigánd-tiszakarádi tározó, a másik pedig a 6 milliárd forintot igénylő tiszaroffi tározó.

Az ÁSZ az árvízvédelemmel kapcsolatban megjegyzi azt is, hogy kockázatosak a vízügy terén történt létszámcsökkentések és szervezeti átalakítások. Az árvízi védekezést koordináló Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) január 1-jén szűnt meg. A főigazgatóság 140 munkatársa közül 60-at elbocsátottak, 80 munkatárs pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz, illetve a tárca háttérintézményeihez került át. A döntést a kormány a hatékonyabb és olcsóbb államigazgatás szükségességével indokolta.

A jelentés szerint késik egy a természetvédelmi területek védettségével kapcsolatos jogszabály is, ami pedig azt eredményezheti, hogy 2007-re sem történik meg közel 100 ezer, védett területnek számító terület állami tulajdonba vétele. Az ÁSZ a tárca gazdálkodását rendben találta.

R. Bakonyi Ágnes, a minisztérium szóvivője az [origo]-nak elmondta: a jelentés rendkívüli megállapítást nem tartalmaz, mivel visszaéléseket és korrupciót nem tárt fel a tárcánál. A szóvivő elismerte, az uniós projektek - köztük az ivóvízjavító-beruházások - anyagi okok maitt a terveknél lassabban haladnak. Hozzátette: a megvalósult beruházások viszont megfelelően működnek. A szóvivő elmondta: a Vásárhelyi-terv azért késik, mert szakmailag túl volt tervezve, a gyakorlatban a közbeszerzések és a kisajátítások lassabban haladnak. R. Bakonyi szerint az idei árvízi védekezés pedig bebizonyította, hogy a vízügyi átszervezések nem jelentenek kockázatot.

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy a következő kormányzati ciklusban környezeti fejlesztésekre akarja helyezni a hangsúlyt, vagyis azokra a beruházásokra, amelyeket az ÁSZ-jelentés is kifogásolt. Persányi egyebek mellett árvízvédelemmel, csatornázással, ivóvíztisztítással kapcsolatos fejlesztéseket ígért. Az állatkert egykori igazgatója szerint Magyarország minderre 2007-2013 között évente közel 200 milliárd forint lehívható uniós támogatást kap. Vagyis a fejlesztésekre szánt pénzből minden ötödik forintot a tervek szerint környezetvédelmi beruházásokra költ majd a kormány.

Szabó András