Megvádolták a sofőrt a halálos buszbaleset miatt

Vágólapra másolva!
Benyújtotta az ügyészség a vádiratot a Ferihegyi úton balesetet szenvedett busz sofőrje ellen. Februárban a turistákat szállító busz nekiütközött egy magasságjelző oszlopnak, a balesetben három utas meghalt, több mint harmincan megsebesültek. A vád szerint a sofőr gondatlansága okozta a halálos tömegszerencsétlenséget.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt az ügyészség a buszsofőr ellen a Ferihegyi úton februárban történt tragikus buszbaleset ügyében - közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A szerb-montenegrói állampolgár vezetője, P. Stojan ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a VI.-VII. Kerületi Ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz - tette hozzá Morvai Attila.

A február 25-én történt balesetben a városközpont felé haladó szerb-montenegrói rendszámú turistabusz nekiütközött egy magasságtartó oszlopnak, a szerkezet valósággal leborotválta a jármű tetejét. A buszon 44-en utaztak, egy utas a helyszínen életét vesztette, két másik utas pedig néhány nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe.

Ezenkívül egy személyről már most lehet tudni, hogy maradandó fogyatékosságot szenvedett, egy másik utasnál pedig ezt csak a baleset után egy évvel lehet megállapítani - mondta a sajtószóvivő. Utóbbival együtt összesen öten szenvedtek nyolc napon túl, huszonhatan nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket.

A sofőr jelenleg is előzetes letartóztatásban van, az ügyészség indítványozta, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatáig ez maradjon is fenn. Amennyiben a vádlott bűnösségét megállapítják, kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés büntetés szabható ki rá.

A baleset kapcsán korábban szakértők elmondták, hogy a városközpont felé vezető oldalon, az aluljáró előtt nem állt magasságkorlátozó kapu, mert azt korábban kétszer is lerombolták a magas járművek. A baleset az aluljáró utáni, a szembejövő forgalomnak kiépített, de a másik oldal felett is átívelő vasból készült kapunál történt.