Stabilizálódott Toller László állapota

Vágólapra másolva!
Súlyos, de stabil a hétfőn balesetet szenvedett Toller László állapota - közölte a pécsi polgármestert kezelő klinika vezetője. A rendőrség hétfőn kihallgatta a szocialista politikus balesetét feltehetően okozó autó vezetőjét, ő azonban nem kívánt vallomást tenni. Az MSZP kedden bejelentette: továbbra is Toller Lászlót jelölik Pécs polgármesterének az őszi önkormányzati választásokon.
Vágólapra másolva!

Toller László szocialista politikus sérülései súlyosak, de állapota stabil - olvasható a pécsi polgármestert kezelő Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának keddi közleményben. A klinikát vezető Dóczi Tamás professzor közleménye szerint hétfőn Toller Lászlón sürgősségi műtét hajtottak végre, a politikust jelenleg intenzív osztályon kezelik.

A család kérésére a szocialista politikus életéért küzdő orvosok eddig semmilyen információt nem adtak Toller László állapotáról. Miután azonban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a pécsi polgármester elhunyt, a klinika igazgatója úgy döntött, hogy a tájékoztatják a közvéleményt.

Toller László pécsi szocialista polgármester hétfőn délután négy óra után, a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet. Gépkocsiját egy, egyszerre két teherautót szabálytalanul előző autó szorította le az útról. A pécsi polgármestert szállító szolgálati gépkocsi sofőrje megpróbált kitérni, eközben azonban leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A pécsi polgármestert és sofőrjét, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mentőhelikopter szállította a pécsi klinikára.

Juhász István, az MSZP pécsi elnöke kedd délelőtti sajtótájékoztatóján azt mondta: Toller állapota továbbra is életveszélyes. Juhász hozzátette: az MSZP továbbra is Toller Lászlót jelöli Pécs polgármesterének az őszi önkormányzati választásokra. A polgármester a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Idegsebészeti Klinikáján fekszik.

Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető kedd reggel a Nap-kelté-ben azt mondta, hogy a szocialista politikus súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Lendvai közölte, éjfél körül beszélt telefonon Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, aki a műtét idején a pécsi kórházban volt. Az orvosok mindent megtettek - mondta. Tudomása szerint állapota válságos. A polgármestert Dóczi Tamás nemzetközi hírű sebészprofesszor műtötte meg, de még további műtétek várnak rá.

A sérülésük súlyosságára jellemző, hogy a helyszínről közel három órával a baleset után szállították csak a sérületeket a kórházba. A mentőknek ugyanis időre volt szükségük, mire szállítható állapotba hozták őket, és a Népszabadság információi szerint várni kellett azért is, mert a pécsi mentőhelikopter - egy Mi-2-es - helyett Budaörsről kértek korszerűbb gépeket. Az MTI úgy értesült, hogy a politikus sofőrjét a baleseti és kézsebészeti klinika intenzív osztályán ápolják, állapota súlyos, de stabil. A férfit az ütközést követően újraélesztették, mellkasi zúzódásai vannak, ezenkívül könyök- és térdsérülést szenvedett, ezért műtétek várnak rá.

Közben már hétfőn éjjel kihallgatták a Toller László pécsi polgármester balesetében érintett autó vezetőjét, aki azonban megtagadta a vallomástételt - közölte az [origo]-val Mártonné Kasler Sarolta, a Tolna megyei rendőrség sajtóreferense. A rendőrség az 54 éves férfival szemben közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indított eljárást. A sofőrön kívül a balesetet feltehetően okozó autóban még négy másik személy utazott, azonban ők sem kívántak a balesetről nyilatkozni.

Az MTI a baleset egyik szemtanújára hivatkozva az írta, hogy a politikus nem használta biztonsági övét, a rendőrség ezt azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Tolna megyei rendőrség sajtóreferense az [origo]-val annyit közölt, hogy a baleset részleteiről csak a szakértői vélemények után kívánnak nyilatkozni.

[origo]/MTI