Életmentő műtétet végeztek Toller Lászlón

Vágólapra másolva!
Súlyos közlekedési balesetet szenvedett Toller László pécsi polgármester, MSZP-s képviselő. A politikust életveszélyes állapotban szállították kórházba. A helyszíni ellátása egy órán át tartott, stabilizálása után a Pécsi Tudományegyetem Baleseti és Kézsebészeti klinikájára vitték, ahol azonnal életmentő műtétet végeztek rajta. Állapotáról a család kérésére a klinika nem adhat tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Toller László szolgálati autójával közlekedési balesetet szenvedett hétfőn a Tamási és Dombóvár közötti útszakaszon - erősítette meg az [origo]-nak a Tolna megyei rendőrség szóvivője. A délután negyed ötkor történt balesetben három autó vett részt, a baleset egyik sérültje Toller László, Pécs polgármestere, az MSZP parlamenti képviselője - mondta Mártonné Kasler Sarolta rendőrségi szóvivő.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője röviddel a baleset után megerősítette az [origo]-nak, hogy a fenti útszakaszon baleset történt, melynek két súlyos sérültje van. "A helyszínen jelenleg is tart a sérültek ellátása, a súlyos sérülteket fel kell készíteni a szállításra, a pécsi kórház ugyanis 15-20 percre van a baleset helyszínétől" - tette hozzá a mentők szóvivője. A szóvivő később a TV2 hírműsorában elmondta, életveszélyes sérüléseket szenvedett Toller László és sofőrje is.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak elmondta, még folyik a helyszínelés, de az előzetes feltevések alapján a politikus hivatali Volkswagen Passatját vezető sofőr félrerántotta a kormányt, hogy kikerüljön egy szembejövő autót, amely előzni próbált egy teherautót. Lehúzódott a padkára, és onnan az árokba került, majd az út menti domboldalnak ütközött. Az [origo]-nak nem sokkal fél hét után nyilatkozó Garamvölgyi hangsúlyozta, hogy a helyszíni vizsgálat még órákig eltarthat, és csak az után lehet pontosabban megmondani, mi is történt.

A Pécsi Tudományegyetem Baleseti és Kézsebészeti klinikáján megkeresésünkre azt mondták, semmilyen információt nem adhatnak, azt sem erősíthetik meg, hogy valóban hozzájuk viszik-e Toller Lászlót. Az MSZP parlamenti frakciójának sajtóirodáján sem tudtak részleteket az esetről. Nyakó István, a párt szóvivője megkeresésünkre azt mondta, Toller állapotáról nincsenek megerősített információi.

A távirati iroda úgy tudja, hogy Toller Lászlót, aki súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett az egyetem Idegsebészeti Klinikájára szállították, a gépkocsivezetőt pedig a Baleseti és Kézsebészeti Klinikára vitték.

Pánics György, a pécsi önkormányzat sajtóreferense a PTE Idegsebészeti Klinikája előtt várakozó újságírókkal hétfőn este azt közölte, hogy Toller László családjának kérésére a politikus állapotáról egyelőre semmilyen információt nem adnak.

Este fél tízkor annyi szivárgott ki a klinikáról, hogy a beavatkozás még folyamatban van, a műtétet Dóczi Tamás nemzetközi hírű sebészprofesszor vezeti.