Vágólapra másolva!
Szombat délelőtt tetőzött a Tisza nyári árhulláma Szolnoknál. Harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a folyó 50,7 kilométeres szakaszán. Az őr- és figyelőszolgálatokban közel ötszáz ember dolgozik. Védelmi beavatkozásra eddig nem volt szükség.
Vágólapra másolva!

A Tisza nyári árhulláma 814 centiméteres vízállással szombat délelőtt tetőzött Szolnoknál, Tiszazugnál pedig tetőzés közeli állapotban van a folyó - közölte a területi vízügyi szervezet központi ügyeletese az MTI-vel.

Az utóbbi településnél 675 és 680 centiméteres érték közé várják a mostani legmagasabb vízszintet - tette hozzá Szigligeti Barnabás. Tájékoztatása szerint az elmúlt napokban lehullott csapadék a Felső-Tiszán kisebb vízszintemelkedéseket hozott, de ez már nincs hatással a levonuló árhullámra. A Zagyva-Tarna vízrendszer felső szelvényeiben vízszintcsökkenéseket rögzítettek. A Hármas-Körös mellékfolyóin is folyamatos lassú apadás figyelhető meg, a tavaszi áradáskor rekordokat döntögető folyó jelenleg Kunszentmártonnál tetőzik 745 centiméteres értéken.

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén a Tisza jobb partján Sarud és Lakitelek, a bal partján Tiszafüred és Csongrád között valamint a Zagyva folyó visszaduzzasztással érintett szakaszán Újszász és Szolnok között másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Szintén másodfokú, döntően figyelőszolgálattal járó készültségben védekeznek a Hortobágy-Berettyó jobb partján Karcag és Túrkeve között. A legmagasabb, harmadfokú készültség összesen 50,7 kilométeren van pontszerű jelleggel a tavaszi rendkívüli áradás során tönkrement töltésszakaszokon. Az őr- és figyelőszolgálatokban közel ötszáz ember dolgozik. Védelmi beavatkozásra eddig nem volt szükség.

Belvíz a Közép-Tisza vidékén 17.600 hektárt borít, ebből a vetés 9.000 hektárt tesz ki. Másodfokú belvízvédelmi készültséget a vízügy öt szakaszon tart fenn. Az önkormányzatok közül Jánoshida, Örményes, Kunhegyes, Alattyán és Jászladány másod-, míg Fegyvernek és Jászalsószentgyörgy harmadfokú készültségben védekezik a belterületi elöntések ellen.