Sértettsége miatt volt indulatos Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Igen, volt bennem megbántottság és sértettség - írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) folytatott, helyenként éles vita kapcsán internetes naplójában. Széles Gáborra utalva azt írja, fenyegetőzhet az ország egyik leggazdagabb embere azzal, hogy a cégeit a kisebb adók miatt Szlovákiába viszi, de az ország itt marad.
Vágólapra másolva!

Éles, helyenként személyeskedő vitát folytatott csütörtökön Gyurcsány Ferenc kormányfő az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén az érdekképviseletek vezetőivel. A miniszterelnök - ez a tévéfelvételen jól látható volt - indulatosan, erősen gesztikulálva utasította vissza azokat a felvetéseket, hogy a kormány megszorításai következtében a magyar cégeket - a kedvezőbb adózási feltételek miatt - Szlovákiába telepítenék tulajdonosaik.

"Tegnap óta nem megy ki a fejemből az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folytatott vita. Nagyon önérzetesen utasítottam vissza azt a fenyegetést, hogy a magyar cégek el is tudnak menni Szlovákiába - persze csak papíron -, mert ott kisebb az adó. A cégeket átjelentjük, mi meg maradjunk itt, mert az emberek mégsem mehetnek el (...) A hazafiság annyit ér, hogy négy százalék adóemelés már kioltja?" - fogalmazott a kormányfő internetes naplójában.

A kormányfő Széles Gábornak, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének válaszolva az OÉT plenáris ülésén azt mondta: lehet Szlovákiával példálózni, s el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e, szlovák nyugdíjakkal. Mint mondta: "El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni. Tessék, lehet menni, majd mi elleszünk a nyugdíjasokkal."

Blogjában Gyurcsány azt írta, hogy az üzleti világ vezetői hónapokon keresztül mondták: a választások után azonnal neki kell látni a költségvetés rendbetételének. Szerinte ők pontosan tudják, hogy a kiadások csökkentése mellett a bevételeket is növelni kell. "Lehet beszélni az állami kiadások további csökkentéséről, de az nyugdíjcsökkentést és a családtámogatás csökkentését jelenti. Ezt akarják? Én ezt nem fogom megtenni" - írta a miniszterelnök.

Több szakértő pontosan azért bírálja a kormányfőt és az új intézkedéseket, mert sokkal inkább az adóemelésre koncentrál, vagyis a bevételnövelésre, mint a kiadások lefaragására. Ezek közül többet csak szimbolikusnak tartanak a gazdasági élet szereplői. Vannak, akik úgy gondolják: a vállalkozások terheinek növelése lassíthatja majd a magyar gazdaság növekedését. A kormány megszorító csomagját nem fogadta túl nagy örömmel a piac, amit jelzett a tőzsde esése, a forint gyengülése és az, hogy csütörtökön egy újabb nemzetközi hitelminősítő, a Standard and Poor's minősítette le Magyarországot.