Kétszáz állami szervet számolnak fel

Vágólapra másolva!
Kétszáz központi költségvetési szervet - közalapítványt, közhasznú társaságot - szüntet meg év végéig a kormány. Az így megtakarított pénzből az államadósságot törlesztik majd. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter megnevezte az államtitkárjelölteket.
Vágólapra másolva!

Átalakul a minisztériumok irányítási rendszere, és a költségvetési szervek negyedét megszüntetik - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Szilvásy György. A miniszter elmondta: július 1-től a minisztereket érdemben helyettesítik az államtitkárok. Eddig a politikai államtitkárok csak a politikai felelősséget viselték, és a közigazgatási államtitkárok birtokolták az összes jelentős jogosítványt.

A miniszter cáfolta, hogy az egyes területeket felügyelő szakállamtitkárok politikusok lesznek, elmondása szerint a szakállamtitkárok nem lehetnek képviselők, "de elkötelezettek a kormányprogram végrehajtásában". Egy-egy államtitkár mellett a tárcák többségénél négy, néhánynál három, a nagyobb minisztériumoknál pedig öt szakállamtitkár dolgozik majd. A szakállamtitkárokkal még tárgyalnak, de az már biztos, hogy Gémesi Ferenc, a Külügyminisztérium volt helyettes államtitkára felel majd a határon túli ügyekért.

Az összkormányzati feladatokat ellátó Miniszterelnöki Hivatalban viszont öt államtitkár lesz július 1-től. Gál J. Zoltán a miniszter általános politikai helyettese és a kormányzati kommunikáció irányítója, Horn Gábor a koalíciós egyeztetésért felel, Szetey Gábor az összevont humánerőforrás irányítója, vagyis "személyzeti főnök", Gilyan György pedig kvázi "közigazgatási államtitkárként" a stratégiai irányítás felelőse. Gilyan egyeztet a miniszteri kabinetekkel a kormányprogram megvalósítása érdekében. Két kormánybiztosa is van a MeH-nek: Draskovics Tibor az államreform, Bajnai Gordon pedig a fejlesztési ügyek irányítója.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a volt munkaügyi miniszter, Csizmár Gábor lesz, a Pénzügyminisztériumé a korábbi közigazgatási államtitkár, Katona Tamás, a környezetvédelmi és vízügyi tárcáé Kovács Kálmán volt informatikai miniszter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumé pedig Újhelyi István MSZP-alelnök. Két közigazgatási államtitkár lép elő államtitkárrá: a külügyben Horváthné dr. Fekszi Márta, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban pedig Kondorosi Ferenc. Politikai államtitkárból lesz államtitkár, vagyis lényegében a helyén marad Iváncsik Imre, a honvédelmi és Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára.

A gazdasági és közlekedési tárca második embere Garamhegyi Ábel, a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt főosztályvezetője lesz, az egészségügyi tárcáé Horváth Ágnes, a Misszió Egészségügyi Központ Kht. igazgatója, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumé pedig Gőgös Zoltán szocialista képviselő, a mezőgazdasági bizottság volt alelnöke. Az államtitkárokat a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi majd ki.

Szilvásy György beszámolt arról is, hogy év végéig a 820 központi költségvetési szervet - közalapítványokat, közhasznú társaságokat, gazdasági társaságokat - átalakítják. Ennek részeként az intézmények körülbelül negyedét megszüntetik vagy összevonják más szervekkel, s jelentős létszámleépítésre is sor kerül. Mindebből 100 milliárdos megtakarítást remél a kormány. A felszabaduló mintegy 200-250 milliárd forintnyi ingatlanvagyont eladják. Csak az üressé váló minisztériumok eladásából idén mintegy 75-100 milliárd forintos bevételt várnak. A pénzt az államadósság csökkentésére fordítják, a kamatmegtakarítást pedig önmagában finanszírozza majd a következő években az új kormányzati negyed üzemeltetési költségeit, bérleti díjait. Ennek részleteit a hó végén jelentik be.

Nagy Szilvia