Vádemelés egy vadászbaleset ügyében

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly novemberben lelőtte egy vadásztársát. A vádirat szerint a férfi a lövés előtt nem mérlegelte a lövedék várható útját és becsapódási helyét.
Vágólapra másolva!

Halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség azt a 38 éves férfit, aki 58 éves vadásztársa halálát okozta egy Nógrád megyei vadászaton tavaly október 12-én - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Bóna Gyula elmondta: a vád szerint a férfi vadászati szabályt szegett, amikor a lövés előtt nem mérlegelte a lövedék várható útját és becsapódási helyét.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett együtt vadásztak a Szorospataki Bányász Vadásztársaság vendégeként a Bátonyterenye külterületén lévő keresztes-laposi vadászterületen. A vendéglátó vadász a sértett részére lesvadászatot, a vádlottnak pedig cserkelő vadászatot írt elő. A vádlott, miután zörgést hallott, úgy adott le lövést egy sűrűn benőtt erdőrészbe, hogy oda nem látott be. A lövedék tarkótájékon érte a háttal álló sértettet, aki a helyszínen meghalt.

Bóna Gyula elmondta: az ügyben a tanúk meghallgatása mellett fegyver-, fizikus-, vadászati és orvosszakértői véleményeket kértek be. Az eljárást a Balassagyarmati Városi Bíróság folytatja majd le.