Kórházigazgató lesz a volt miniszter

Vágólapra másolva!
Rácz Jenőt, a volt egészségügyi minisztert választották meg csütörtökön a veszprémi kórház főigazgatójának. A megbízatás öt évre szól.
Vágólapra másolva!

Rácz Jenő volt egészségügyi minisztert választották meg a veszprémi megyei kórház főigazgatójává a Veszprém Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén 25 igen, 11 tartózkodás és egy nem szavazat mellett.

A volt egészségügyi miniszter egyedül pályázott a tisztségre - tájékoztatta Pusztai István, a megyei önkormányzat alelnöke az MTI-t. Rácz Jenő megbízatása július 1-jétől kezdődően öt évre szól.

Az alelnök elmondta: az ezerágyas, 1400 dolgozót foglalkoztató veszprémi megyei kórház az elmúlt évtizedben 500 millió forintos adósságot halmozott fel, amelyből a 2005 novemberétől kinevezett önkormányzati biztos vezetésével mintegy 80 milliót már "ledolgozott". Hozzátette: az elfogadott egészségügyi koncepció szerint 2007 végére kell a mintegy 420 milliós adósságot "nullára hozni", illetve 58 dolgozó elbocsátását végrehajtani, akik közül 40-en már idén távoztak az intézménytől.

Az új főigazgató a kórház egészségügyi koncepciójában foglaltakat végrehajthatónak tartja - mondta az alelnök.