A lavórok városa lett a fertőzött Miskolc

Vágólapra másolva!
Az ágyhoz, mosdóhoz vagy lavórhoz kötött miskolci betegek többsége a vízműveket okolja, amiért több ezer ember kapott vízfertőzést. Egyesek szerint az uszodában gyakrabban ellenőrzik a víz tisztaságát, mint náluk a csapvizet, a vízszolgáltató igazgatója viszont elkerülhetetlen "vis majornak" tartja az esetet. Az [origo] a szerdai napot a kórház fertőzőosztályán és a helyi vízműveknél töltötte.
Vágólapra másolva!

"Nem kér egy pohár ásványvizet?" - kínálgat szívélyesen és az "ásvány" előtagot jól hallhatóan megnyomva a miskolci Semmelweis Kórház igazgatójának titkárnője. Ez az egyetlen mondat is jól példázza, milyen a hangulat a városban, ahol múlt hét óta több ezren kaptak vízfertőzést, miután a június 2-i rendkívüli esőzéssel szennyeződés mosódott a miskolctapolcai karsztos vízbázisba. A fertőző osztály infúzióhoz láncolt betegeinek és az [origo] által megkérdezett helyiek többsége is a vízműveket szidja a történtekért, mondván, "nem szóltak idejében". Egy városi kisboltban megszólított helyi lakos pedig csak ennyit kívánt nyilatkozni: "Mi lettünk a lavórok városa."

"Komolyan mondom, a városi uszoda vizét gyakrabban ellenőrzik, mint azt a vizet, amit megiszunk. A medencék vizéből naponta kétszer vesznek mintát, itt meg későn derül ki, hogy belebetegszel, ha iszol a csapvízből" - mérgelődött a fertőzőosztályon infúziós állványokkal körülbástyázva fekvő Aranyi Andrea, aki két napja lett rosszul. "Miskolctól 15 kilométerre, Hernádnémetiben lakunk, de anyukám a városban dolgozik, itt ihatott a vízből, én pedig már tőle kaptam el. Mikor kihívtuk az ügyeletet, már olyan gyenge voltam, hogy kihagyott a pulzusom, ezért mentő hozott be. Éppen csak kiraktak, már fordultak is, menni kellett a következő betegért" - mondja a 31 éves nő, hozzátéve: "Szörnyű volt itt benn, leginkább a gyerekeket sajnáltam, iszonyú, amikor valakinek ennyire erős hányingere van."

Szemműtét mellé fertőzést is kapott

A kisgyerekeket emlegeti a 64 éves Katalin is. Azt mondja, éjszakánként hangosan sírt némelyikük. Pedig neki is megvan a maga baja, június eleje óta feküdt már a Semmelweis Kórházban, mert egy hete megműtötték a szemét. Benn kapta el a fertőzést, hiszen maga az intézmény is olyan városrészben található, amelyet a szennyeződött vízrendszer lát el. "Mindig a kórházi teából ittam, sőt, még fel is hígítottam vízzel, mert nekem túl erős volt. Egyik este hat óra felé még válaszoltam a nővérnek, hogy nekem nincs hasmenésem, másfél óra múlva pedig úgy tört rám, hogy szégyenszemre már nem is értem el a mosdóig" - mondta az idős asszony.

Fotó: Gergely Zsófia
Szemműtétre jött, a fertőző osztályon találta magát

"A műtött szemem miatt azt mondták, a fejemet sem szabad hetekig lehajtanom, és erre jön ez a hányásos fertőzés" - tette hozzá, mégsem okol senkit a történtekért. "Előfordulnak ilyen dolgok, csak épp szólhattak volna előbb" - vélekedett. Így gondolja a szomszédos kórterem másik lakója, a tizenkilenc éves Bánhegyi Csilla is, akinek az ágya fölött már nem lóg infúzió: az utolsó vizsgálat eredményére vár, ha ez rendben van, pár óra múlva hazamehet. Szombaton éjszaka lett rosszul. Nem egyedül, a családjából még hárman betegedtek le.

"Mi odahaza ketten vagyunk, én cserélős szódavizet iszom, a feleségem viszont vizet. Most jövök hozzá, látogatni" - mondta az [origo]-nak a kórház előtti utcán a nyugdíjas Jászka Imre. "Régebben kezdődött ez, mint mondják, én már három hete észrevettem, amikor a fürdővizet engedtem, hogy olyan a víz, mint a tea" - állította. Neki egyébként úgy általában jó a véleménye a vízszolgáltatásról: "Magyarország olyan helyen fekszik, hogy amúgy a világon nálunk a legjobb a víz."

Elmondja azt is, hogy "notórius híradónéző", minden nap megnézi a híreket a városi tévében, és szerinte sokáig nem mondtak semmit. "Utána meg csak azt, hogy zavaros a víz, de arról nem volt szó, hogy fertőző" - méltatlankodott. "A mi 5 lépcsőházas tömbünkben 20-25-en betegedtek meg, még egy hat hónapos gyerek is" - mondta, aztán sietett is a feleségéhez. De előtte még a saját fején babonásan kopogott egyet, így mutatva, hogy szerencsére ő azért jól van.

Egy neve elhallgatását kérő orvos szerint biztosan felvethető a vízügyi szakemberek felelőssége, ugyanis a természetes tisztulású, karsztalapú vízbázisokban mindig vannak kórokozók - például kóli baktérium -, ezért is klórozzák és ellenőrzik a vízvételi helyen. Így a miskolci eset véleménye szerint a megfelelő gyakoriságú ellenőrzéssel és ennek alapján történő, preventív klórozással elkerülhető lett volna. "Hiszen csaknem kétmillió ember iszik karsztvizet ma Magyarországon, ami nemcsak egészséges, de az ilyen víznek sajátosan kellemes íze van" - tette hozzá.