Kétezer felett a miskolci betegek száma

Vágólapra másolva!
Kétezer fölé emelkedett a miskolci vízfertőzés miatt megbetegedettek száma, közülük 150-en kórházban vannak. A város ivóvízrendszerét mindenképpen korszerűsíteni kell. Kedden egy magánszemély beadványt nyújtott be az ügyészséghez, amelyben kéri annak kivizsgálását,  felelős-e valaki a fertőzésért, és a lakosság nem megfelelő tájékoztatásáért.
Vágólapra másolva!

A miskolci ivóvíz-fertőzés miatt jelenleg 2145-en betegedtek meg, közülük 150 embert kell kórházban ápolni - mondta Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter kedden a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. A betegszám azonban még emelkedhet - tette hozzá. Lamperth Mónika a bizottsági ülésen elrendelte, hogy továbbra is álljanak készenlétben a víztisztító berendezések.

Miskolc ivóvízrendszerén, főleg azokon a helyeken, ahol úgynevezett bemosódások keletkezhetnek, feltétlenül változtatni kell, a völgyzáró gátat és a hozzá kapcsolódó vízrendszereket szabaddá kell tenni, és szükség van az ivóvízrendszer korszerűsítésére.

Egy magánszemély felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyészségre - közölte Martossy György, a megyei főügyészség szóvivője kedden. Ebben azt kéri, állapítsák meg: a lakosság nem megfelelő tájékoztatásáért és a szennyeződés nem megfelelő kezeléséért felelős-e valaki. Az ügyészségnek három nap áll rendelkezésére annak eldöntésére, hogy vizsgálatot indít, vagy egyéb törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez az ügyben.