Fidesz: Fejenként 100 ezerbe kerülnek a megszorítások

Vágólapra másolva!
A Fidesz számításai szerint évente 100 ezer forintba kerül egy átlagosan kereső embertől a Gyurcsány Ferenc által bejelentett megszorító csomag. Az ellenzéki párt szerint emellett az intézkedések visszavetik a gazdaságot, és veszélybe sodornak sok tízezer munkahelyet.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szerint a kormányfő által bejelentett intézkedéscsomag évente 100 ezer forintot vesz el egy átlagosan kereső magyar állampolgártól - jelentette ki Szijjártó Péter szóvivő.

Hozzátette: a megszorító intézkedések visszavetik a gazdasági növekedést, komoly terhet jelentenek a magyar vállalatoknak, nehéz helyzetbe hozzák a kis-és középvállalkozókat, így veszélybe sodornak sok tízezer, akár százezer munkahelyet, és sok tízezer család megélhetését kockáztatják. A politikus közölte: a Fidesz semmilyen megszorításhoz, adóemeléshez nem fog asszisztálni.

Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc saját javaslatok kidolgozására kérte a Fideszt, Szijjártó Péter elmondta: a Fidesz már kidolgozta és elküldte az MSZP-nek a Költségvetési Tanácsról és a kormánytagoknak a hiány túllépésekor esedékes felelősségvállalásáról szóló elképzelését, amely azt akadályozná meg, hogy a jövőben hasonló helyzetbe kerüljön az államháztartás.