Influenzaszerűen fertőz a miskolci vírus

Vágólapra másolva!
A rendkívüli esőzések miatt került a miskolctapolcai vízbázisba szennyeződés, ami miatt több mint ezer miskolci betegedett meg. A kórház fertőzőosztályán azóta is cserélődnek a betegek, és a hétvégén is sok új fertőzött jelentkezett az ügyeleten. A kimutatott vírus az [origo]-nak nyilatkozó kórházigazgató szerint úgy fertőz, mint az influenza.
Vágólapra másolva!

"Eddig csaknem 1500 ember jelentkezett orvosnál a vízfertőzés tüneteivel. A tényleges érintettek száma azonban ennél jóval nagyobb lehet, hiszen akinek csak enyhe hasmenése van, nem szalad mindjárt orvoshoz" - mondta az [origo]-nak a miskolci Semmelweis Kórház igazgató-főorvosa. Koleszár Lajos szerint - bár a hétvégén valamennyivel csökkent az ambuláns betegek száma - a héten még biztosan sokan elkapják a fertőzést.

"A betegektől származó mintákban kimutatták a calici vírust, illetve a campylo baktériumot. A calici vírus pedig úgy fertőz, mint az influenza, vagyis emberről emberre is terjed, akár cseppfertőzéssel vagy fizikai érintkezéssel" - mondta a kórházigazgató, aki hangsúlyozta: egyedül úgy akadályozható meg a fertőzés, ha a háztartásokban fertőtlenítenek, és betartják a higiéniai előírásokat.

"A miskolci Semmelweis Kórházban hétfőn nagyjából 110 beteget kezelünk a vízfertőzés miatt a fertőzőosztályon, nagyjából a fele gyerek. Szerencsére a nagyon kicsik nemigen betegedtek meg, mert ők még anyatejet isznak, nem vizet" - tette hozzá.

"A hétvégén a felnőtt-háziorvosi ügyeleten még mindig háromszáz beteg jelentkezett, kétharmaduk a már ismert hányásos, hasmenéses panaszokkal. A gyermekorvosi ügyeleten 108-an jelentkeztek, túlnyomó többségük a vízfertőzés okozta panaszokkal" - közölte Koleszár Lajos.

Klórszagú a tisztított víz

A helyszínen tájékozódó országos tiszti főorvos, Bujdosó László elmondta, hogy a vízvezeték-hálózatot nagy mennyiségű klórral fertőtlenítik: "Mindebből a miskolciak azt vehetik észre, hogy klórszagú a víz, de ez jó jel, mert arra utal, hogy az érintett vezetékbe már eljutott a fertőtlenítőszer". A zacskós kiszerelésű víz osztását meg lehet szüntetni, a csapi víz ugyanis főzésre már alkalmas, tíz perces forralás után pedig már fogyasztható is - tette hozzá. Bujdosó szerint a biztonságos vízellátás érdekében korszerűsíteni kell a borsodi megyeszékhely vízvezetékrendszerét.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere arról beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, hogy a miskolciak többsége fegyelmezetten viselte el a kialakult helyzetet, de előfordult, hogy a város olyan részeiből is jelentkeztek vízért, ahol nem is volt probléma a víz minőségével. "A felelősség kérdése egy nehéz feladat, ennek vizsgálatára csak akkor kerül sor, ha megszűnt a fertőzésveszély" - mondta.

[origo]/MTI