Három kislány tűnt el egy iskolakiránduláson

Vágólapra másolva!
Egy budapesti iskola három tanulója hétfőn, déli 12 óra körül eltűnt egy tájékozódási versenyen Pilisszentlélek térségében, és azóta nem adtak életjelet magukról. Az eltűnteket 350-en keresik.
Vágólapra másolva!

A tájékozódási versenyen ötfős csapatok indultak, a csapat három lánytagja előresietett, a két fiú 13 órakor célba ért. A három, hét és kilenc év közötti kislány azóta nem adott életjelet magáról - mondta el Varsányi Zsolt, a rendőrség sajtóreferense.

A rendőrség három órán át helikopterrel kereste a gyerekeket. A kutatást 350 fős, erdészekből, polgárőrökből, barlangi mentőkből és rendőrökből álló csapat folytatta. A keresést helyi lakosok is segítik, és a helyszínen vannak az eltűnt gyermekek szülei is.

A sajtóreferens elmondta, hogy az eltűnés feltételezett helyszínétől két kilométerre van a legközelebbi lakott település, azonban elképzelhető, hogy a kislányok rossz irányba indultak el, és távolra kerültek a lakott helyektől. Az eltűnt kislányok egyike amerikai állampolgár, de magyarul jól beszél, másikuk epilepszia miatt gyógyszeres kezelés alatt áll. Mindhárom lány vékony testalkatú, magasságuk 120 centiméter körüli.

A rendőrség a kutatást éjszaka is tovább folyatja. A három eltűnt lány felbukkanására Kesztölc, Dömös, Pilismarót és Esztergom-Kertváros térségében lehet számítani.