Vágólapra másolva!
A hét végén bejelentetten túl nem tervez több megszorítást Gyurcsány Ferenc sem idén, sem a következő évben. Erről a miniszterelnök a közszolgálati televízió A szólás szabadsága című műsorának adott interjúban beszélt vasárnap este.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "csak egy darab egyensúlyteremtő program van, ez, amit most bejelentettünk". A kormányfő ezt követően hozátette: "Leteszem itt a nagyesküt, hogy (...) a most bejelentetteken túl újabb, átfogó intézkedések a következő négy évben már nincsenek, sőt azt reméljük, hogy 2008-tól, 2009-től újra egy pár száz milliárdos mozgástér van. Vagy adócsökkentés irányába lehet menni vagy újra a szociális bővítés irányába. (...) Dehogy lesz itt nagy csomag. Hagyjuk abba az ijesztegetést" - fogalmazott a politikus.

A miniszterelnök világossá tette: a szombaton bejelentett intézkedések hatására lesz 2007-ben a több mint 1 ezer milliárd forint megtakarítás. Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva kifejtette: 2008-ra meg szeretnék teremteni az euró bevezetéséhez szükséges egyensúlyi feltételeket. "Én amellett fogok érvelni, hogy ezt a folyamatot siettessük, (...) és 2010 második fele, 2011 között lehetünk nagyjából ott" - mondta.

Arra az újságírói kérdésre, mely szerint hol vannak a megszorítások mellett a reformok, Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt, hogy az egyik nagy reform, a közigazgatás, közszolgáltatás reformja már itt van. Ennek lépéseit bejelentette szombaton az Országos Érdekegyeztető Tanácsban - közölte. Ezek egyike a közszféra bértáblájának feloldása és a teljesítmény szerinti bérezés bevezetése.

A miniszterelnök a további reformlépések között sorolta, hogy a helyi igazgatás rendszerét a kisfalvakban, városokban összevonják, a megyei igazgatást regionálissá szervezik, 190-200 intézményt regionális szintre visznek, 31 intézményt összevonnak.

Az ellenzék azon felvetésével kapcsolatban, mely szerint a kormány parlamenti ellenőrizhetősége csökken, hogy a miniszterelnök a minisztériumoktól minden stratégiai-fejlesztési döntést elvont, Gyurcsány Ferenc így reagált: "butaság". Mint a miniszterelnök mondta, az Országgyűlésben a fejlesztésekért felelős kancellárminiszter és a kormányfő is interpellálható lesz.

"Ha összkormányzati ügyekben interpellálnak, én nem fogok elmenni.(...) Ha átfogó nagy kormányzati ügyben valaki benyújt interpellációt (...) ottmaradok, válaszolok tisztességesen. Nem kell attól félni, hogy nem tudnak ellenőrizni. De hogyha ez a vita tovább is fenn fog maradni, akkor keresek újabb lehetőségek annak érdekében, hogy az ellenzék ne érezhesse úgy, hogy csorbítjuk jogait" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A pályázati rendszer változásával kapcsolatban a kormányfő elmondta: ez a jövőben a korábbinál sokkal átláthatóbb lesz, hiszen a döntés - az évi egyezer milliárd forintról - kormányszinten történik. Mint mondta "nehezebb lesz mutyizni".

Az MSZP-vel kapcsolatos felvetésre, miszerint hogyan válik a párt modern szociáldemokrata párttá, Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: "már nagyon kevés kell ehhez". A miniszterelnök úgy vélte, egy dolgot kell még a lelkekben elfogadni, azt, hogy "fontosabb demokratának lenni - ha úgy tetszik - mint baloldalinak. Erről szól ez a választóvonal" - fogalmazott.